Nagyvilág

Tűpárnaként döfködik az ISIS-t a szövetségesek

Szorul Moszul, de újabb fronton kell helytállnia az Iszlám Államnak Irakban. Az iraki erők célja a szír határ elérése és felszabadítása.

A sokadik fronton indult offenzíva az Iszlám Állam ellen Irakban csütörtökön. A cél a szír határ menti települések visszafoglalása, amit az iraki rendőrség és törzsi milíciák hajtanának végre – írja a BBC News.

A fő célpontok között szerepel Ánah, Rava és el-Kaim, e települések mind az Eufrátesz völgyében fekszenek. Az iraki erők tavaly már ellenőrzésük alá vonták Anbar tartomány jelentős részét, visszavették Ramadi és Falludzsa városokat is. De a sivatagos régió nagy része még a dzsihadisták ellenőrzése alatt áll. Az első célpont a fent említett Ánah, ami 240 kilométerre északnyugatra fekszik Bagdadtól.

Moszul is szorul

A kormányerők eközben folytatják az északabbi Moszul ostromát is – aminek környékén ott van a katasztrofális állapotú Tigris-gát is. A hadsereg optimista, állításuk szerint a város keleti kerületeinek majdnem 70 százalékát ellenőrzik, napokon belül eljutnak a Tigris partjáig.

Az Iszlám Állam öngyilkos merényletek sokaságával igyekszik az előrenyomuló csapatok útját állni, de csak lassítani tudják az offenzívát. Annak december 29-én indult el az új fázisa, amit az amerikai különleges erők is segítenek. Az amerikaiak szerint mivel három irányból is támadják a várost, ezzel alig tud megbirkózni a körbekerített ISIS.

Persze John Dorrian amerikai tábornok szerint az nem egyszerű, hogy Moszul mind a 200 ezer épületét meg kell apránként tisztítani, ez lassítja az előrenyomulást.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik