Nagyvilág

Családja életét félti a férfi, akit tévedésből tartóztattak le a berlini merénylet után

A Pakisztánból menekült férfi egy szeparatista mozgalom tagja volt hazájában, emiatt halálosan megfenyegették.

A saját életét és otthon maradt családját is félti az a pakisztáni férfi, akit a múlt hétfői berlini merénylet után tévedésből tartóztattak le.

A 24 éves Naveed Baloch a Guardiannek elmondta: néhány órával a támadás után, egy barátjától indult el, amikor egy rendőrautó eredt a nyomába. Bevitték a rendőrségre, azt állítja: ott levetkőztették és lefotózták, és amikor ellenállni próbált, meg is ütötték. 24 órával később engedték el, miután kiderült, hogy valóban semmi nem bizonyítja, hogy köze lett volna a merénylethez. Azóta védett helyen van, amit a rendőrség biztosít számára.

Baloch Pakisztán Beludzsisztán nevű tartományából származik. Szülőfalujában juhász volt, de csatlakozott egy szekuláris szeparatista mozgalomhoz. Azért menekült Németországba, mert tevékenysége miatt halálos fenyegetéseket kapott.

A legtöbb embert, akivel kapcsolatban voltam, letartóztatták vagy megölték. Idő kérdése volt, hogy én is sorra kerüljek

– mondta. Hozzátette: azután, hogy Berlinben letartóztatták, mindenki megtudta róla, hogy Németországba menekült. „Ez nagyon kiszolgáltatottá teszi a családomat, és nem tudom megvédeni őket” – közölte, hozzátéve, hogy otthon maradt családtagjai fenyegető telefonokat kapnak. (AFP)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik