Külföld

Beintettek a német ügyészek a humoristát vegzáló Erdogannak

Medvegy Gábor
Medvegy Gábor

hírszerkesztő. 2016. 10. 14. 13:36

A török elnök fellebbezését is elutasították.
Korábban a témában:

Elutasította a török elnök fellebbezését a németországi Rajna-vidék-Pfalz tartomány ügyészsége abban az ügyben, melyben Erdogan egy német humorista felelősségre vonását szerette volna elérni.

Jan Böhmermann márciusban, a ZDF közszolgálati televízión futó műsorában olvasta fel szatirikus versét a török államfőről, amelyben egyebek mellett az áll, hogy Erdogan kecskével hál és elnyomja a kisebbségeket. A humorista a verssel az ellen tiltakozott, hogy egy másik német televízióban bemutatott, jóval visszafogottabb dal miatt, mely Erdogant kritizálta, Törökország bekérette a német nagykövetet.

A török elnök egy XIX. századból visszamaradt, felségsértésre vonatkozó német törvény alapján jelentette fel Böhmermannt. Októberben a mainzi ügyészség megszüntette a nyomozást arra hivatkozva, hogy nem bizonyított, hogy bűncselekmény történt, de Erdogan ügyvédje fellebbezést nyújtott be. Ezt utasították most el. (AP)

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.