Nagyvilág

Ilyen az, amikor az orosz hekkerek pusztítani akarnak

hekker (Array)
hekker (Array)
Úgy indult, hogy az egyik legnagyobb francia médiumot az Iszlám Állam hekkerei támadták meg tavaly tavasszal. Azóta kiderült, hogy az oroszok akarták porrá zúzni, és nem sok híja volt a sikernek.

Tavaly tavasszal még mindenki úgy tudta, a Cyber Caliphate nevű szervezet zúzta szét a francia TV5Monde globális csatorna rendszerét. Mára azonban kiderült, a szálak Szíria helyett inkább Oroszországba vezetnek – írja a BBC News a TV5 vezetőjére hivatkozva.

Yves Bigot, a tévé főigazgatója épp egy kanadai kollégájával egy étteremben ünnepelte a médiavállalat új csatornájának elindulását, amikor üzenetek és telefonok özöne zúdult rá. Azt közölték a munkatársai, hogy nagy a baj, mind a 12 csatorna elérhetetlen. Ekkor már tudta, hogy kibertámadás érte a TV5-öt.

Ez a legrosszabb dolog, ami történhet veled egy televízióban.

Feszült éjszaka jött, végül egy technikus mentette meg a TV5-öt a totális bedőléstől (ami üzletileg is krach lett volna): megtalálta azt a gépet, amit támadtak, leválasztotta a netről és így leállt a támadás. A hátralevő időben az volt a feladat, hogy sorban visszaállítsák a csatornákat, ez másnap reggelre sikerült.

Nagyon sokkal tartozunk annak a mérnöknek, aki kihúzta azt a bizonyos gépet. Ő itt egy hős.

Idővel kiderült, hogy nagyon kifinomult programokat használtak a hekkerek, akik már január 23-án betörtek a rendszerbe körülnézni, tapogatózni. A támadás idején az volt a cél, hogy a központból ne tudják az adók jeleit elküldeni, a vonatkozó rendszereket sikeresen gajra is vágták. Nem sokon múlott, hogy végleg elintézzék az egész TV5-öt.

Forrás: tv5monde.com
Forrás: tv5monde.com

Mindenesetre a támadáskor megjelent a fent említett Cyber Caliphate neve és logója a TV5 weboldalán, és a támadók megfenyegették Franciaországot – mindezt pár hónappal a Charlie Hebdo-féle támadások után. Megkezdődött a hosszas nyomozás, aminek az lett a vége, hogy az iszlamista rizsa csak fedősztori volt, valójában az orosz APT 28 hekkercsoport áll az egész mögött. Bigot nem ért két dolgot: egyfelől, hogy miért épp a TV5-öt támadták, másfelől

ki adta ki a parancsot és a pénzt annak az orosz hekkercsoportnak, hogy valóban végrehajtsa?

Mindenesetre londoni források szerint az oroszok csak tesztelték a kiberfegyvereiket a jelenlegi agresszív hangulatban. A TV5 azonban nagyot szívott a történettel. A munkatársaknak jó ideig újra faxolni kellett e-mailezés helyett, hónapokig nem tudtak ugyanis visszacsatlakozni az internetre. A cég az első évben 5 millió eurót vesztett a támadás miatt, a fokozott védelem pedig újabb évi 3 millió eurókat emészt fel, miközben rendkívül körülményes protokollokat vezettek be a belső rendszerekhez való hozzáférésben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik