Nagyvilág

Az Iszlám Állam megbénított egy nemzetközi tévécsatornát

Szerda este tíz órától meghackelték az egész világra sugárzó TV5 francia tévéadó csatornáit és honlapjait.

„Egyik csatornánkon sem tudunk sugározni, honlapjaink és közösségimédia-oldalaink ellenőrzése kikerült a kezünkből, mindegyiken az Iszlám Állam követelései láthatók” – közölte Yves Bigot, a tévé vezérigazgatója az AFP hírügynökséggel még éjfél előtt.

A Kiberkalifátus csapott le

A kalózok feltették a TV5Monde Facebook-oldalára olyan emberek állítólagos személyazonossági okmányai és önéletrajzai másolatát, akik az Iszlám Állam elleni nemzetközi hadjáratban részt vevő francia katonák hozzátartozói.

Éjfél felé a TV5Monde szemmel láthatóan ismét ellenőrzése alá tudta vonni Facebook-oldalait, hajnali egy órára pedig a tévéadások is helyreálltak, de a tévé honlapjai továbbra sem voltak elérhetők.

“Franciaország katonái! Tartsátok magatokat távol az Iszlám Államtól! Most van esélyetek megmenteni a családotokat, éljetek a lehetőséggel! A végtelenül kegyelmes és irgalmas Allah nevében a Kiberkalifátus folytatja kibernetikai dzsihádját az Iszlám Állam ellenségei ellen” – volt olvasható egy üzenetben a tévé Facebook-oldalain, utalva arra, hogy a szervezet kikiáltott egy kalifátust az általa elfoglalt szíriai és iraki területeken. Az üzenet azzal vádolta Francois Hollande francia elnököt, hogy “megbocsáthatatlan bűnt követ el egy céltalan háborúban való részvétellel”.

Hónapok óta bombáznak

“Ezért kapták januárban a franciák azokat az ajándékokat a Charlie Hebdónál és a kóser élelmiszerboltban” – olvasható az üzenetben, utalva a 17 halálos áldozatot követelő párizsi terrortámadásokra.

“A Kiberkalifátus éppen most kutatja fel azoknak a katonáknak a családtagjait, akik eladták magukat az amerikaiaknak” – zárul az üzenet.

Franciaország része az Egyesült Államok vezette, ISIS elleni nemzetközi hadjáratnak. A koalíció harci gépei hónapok óta bombázzák az Iszlám Állam hadállásait Irakban és Szíriában.

Kanada éppen szerda este jelentette be, hogy a koalíciós erőkben részt vevő harci gépei aznap végrehajtották első légicsapásaikat a terrorszervezet ellen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik