Külföld

Már az orosz központi bank is harckészültségben van

24.hu
24.hu

2016. 08. 29. 10:35

Bevonták az orosz fegyveres erők váratlan harckészültségi felmérésének mozgósítási részébe a távközlési, a pénzügy-, az ipari és kereskedelmi minisztérium, valamint az Állami Tartalékok Szövetségi Ügynöksége (Roszrezerv) és Oroszország Bankja szervezeti egységeit – közölte hétfőn az orosz védelmi minisztérium.

“A végrehajtó hatalom területi szervei a tevékenységi körök háborús körülmények közötti munkarendre való áttérését, valamint a mozgósítás és a területvédelem műveleteinek végrehajtását fogják koordinálni és ellenőrizni a felelősségi körzetükben” – áll a tárca közleményében.

A gyakorlat alatt tartalékosokat hívnak be, és katonai gyakorlatokat tartanak. Ezek során a sorkötelesek intenzív általános és szakosított katonai kiképzést kapnak, és katonai egységeknél gyakorolják a harci koordinációt.

Először gyakorolják majd állandó állomáshelyüktől elvezényelt egységeknek az Oroszország Bankja helyi kirendeltségei által történő finanszírozását. A tervek szerint ellenőrizni fogják a dél-oroszországi hadiipari létesítmények szállítási és karbantartási kapacitásait.

A védelmi tárca szerint az emberi erőforrások felkészítésének és mozgósításának új rendszerét a 2015. július 17-én kiadott elnöki rendelet alapján gyakorolják. Ennek célja, hogy szavatolja a fegyveres erők kiképzett emberi erőforrásokkal való feltöltését mozgósítás és válsághelyzetek megoldása idején.

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.