Külföld

A Bush-kormányzat tagja volt, mégis Hillary Clintonra szavazna

24.hu
24.hu

hírfaragó. 2016. 08. 27. 06:21

Korábban a témában:

A Bush-kormányzat egyik tagja, Paul Wolfowitz volt védelmi miniszterhelyettes – “veszélyesnek” minősítve Donald Trumpot -, nyilatkozatában jelezte: lehet, hogy Hillary Clintonra szavaz majd.

Wolfowitz, akit a neokonzervatívok egyik vezéralakjaként tartanak számon, a német Der Spiegel című hetilapnak nyilatkozott, de álláspontját széles körben idézik az amerikai médiumok, köztük például a CNN hírtelevízió is.

Wolfowitz, aki republikánus politikus, így fogalmaz: “Szeretném, ha lenne valaki, akire nyugodtan szavazhatnék. Meglehet, Hillary Clintonra voksolok, még akkor is, ha erős fenntartásaim vannak vele szemben”. Az interjúban Wolfowitz többször is aggodalmát hangoztatta a republikánus elnökjelölttel, Donald Trumppal kapcsolatban. Kifejtette: egyetért azzal az ötven biztonságpolitikai szakemberrel, aki nemrégiben nyílt levélben állította, hogy Trump “veszélyes”.

Azt mondja, hogy csodálja Putyint, hogy Szaddám Huszein legyilkolta a terroristákat, hogy a kínaiak mély benyomást tesznek rá, mert keményen léptek fel a Tienanmen téren. Ez nagyon zavarba ejtő, fogalmazott Trumpról Wolfowitz, aki “elfogadhatatlannak” nevezte Trumpot.

Wolfowitz ugyanakkor az Obama-elnökség folytatásának is minősítette az esetleges Trump-elnökséget, szerinte ugyanis Obama “hátralépett” a külpolitikában, és Trump ezt a külpolitikai vonalat még túlzásba is vinné.

Trump “Obama a négyzeten”, vélekedett a volt védelmi miniszter-helyettes.

Paul Wolfowitz a neokonzervatívok egyik legprominensebb figurája, az agresszív intervenciós politika mindenkori híve. Őt tartják a 2003-as iraki invázió eltervezőjének, s ő volt az első a Bush-kormányzat tagjai közül, aki nyomást gyakorolt George W. Bushra, hogy döntse meg a Szaddám-rendszert. Ezzel a szándékával már a 2001. szeptember 11-i terrormerényletek után négy nappal előhozakodott.

Ezzel szemben Donald Trump az elnökválasztási kampány során végig hevesen bírálta az iraki háborút, a Bush-kormány idején megkezdett és az akkor még szenátor Hillary Clinton által is támogatott közel-keleti politikát, és általában a be nem avatkozás politikájának a híve.

(MTI)

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.