Külföld

Pokémonok falják fel a török demokráciát

Jászberényi Sándor
Jászberényi Sándor

újságíró, haditudósító, író. 2016. 07. 21. 18:54

A hétvégi katonai puccskísérlet óta elképesztő tisztogatás zajlik Törökországban. Bírók, katonák, tanárok ezreit bocsátották el és tiltották meg nekik, hogy elhagyják az országot. Mindenki fél és retteg, senki sem beszél szívesen, félve a kormányzati megtorlástól. Ha senki sem áll vele szóba, egy újságíró ilyen helyzetben nem tehet mást, mint Pokémon Gót játszik Isztambulban.

Reggel fél tízkor telepítem a Pokémon Gót a telefonomra.

Már minden számomra kedves név foglalt, tehát nem lehetek Sanyi1234, de Sanyi3456 sem. Ezen felhúzom magam, begépelek egy csomó random magán- és mássalhangzót. Ez már lehetek.  Isztambul Cinaghir negyedében ülünk egy kávézóban, szemben velünk egy rémült egyetemi kutató. Csomagol, a barátait és tanárait már elbocsátották, egy kollégáját konkrétan meg is fenyegették, hogy mi lesz, ha nagyon ugrál. Ők már külföldre sem mehetnek, várják a tárgyalásukat. Közben ugye téma, hogy visszavezetik-e a halálbüntetést az országban.

Ez a Pokémon Charmander nem a rémült tudóst mintázza.

Hosszasan ecseteli, hogy “valami végleg véget ért Törökországban”, miközben kiválasztom a karakteremet. Lánnyal vagyok. Éppen a mondókájának a közepén jár, amikor feltűnik az első Pokémon, Charmander. Felugrok a székről és látványosan bénázva megdobom a labdával.

A tudós halálsápadtra vált. “Kérlek, ne fotózd le az arcomat és ne írd le a nevemet. Kitoloncolhatnak az országból miatta, vagy még rosszabb.”

Mondom neki, hogy nyugodjon le, csak Charmandert fotóztam le, senki sem kíváncsi a fejére, eszem ágában sincs közölni a 24.hu-n. Még a végén rám fogják, hogy esetleg a Pokémonokon kívül bármi érdekel Törökországból. Pedig nem. Kivéve, ha ezért tunningokat tudok venni a Pokéshopban.

Délig ücsörgünk a rémült tudóssal, aki elmeséli, hogy egyébként a kormánypárt AKP támogatói a puccs óta minden este látogatják az ellenzékiségükről híres negyedeket, hogy balhézzanak, de örömködés van szerte a városban.

Győzött ugyanis a demokrácia. Ennek jegyében az elnök minden potenciális politikai ellenfelével leszámol.

fotó: Jászberényi Sándor

Az ellenségnek, a puccsot megszervező, és a közhangulat szerint az amerikai hírszerzés támogatását is élvező Fetullah Gülennek üzenő molinókat találni mindenhol a városban. Ezeken a környékeken egyébként rengeteg Pokémon van.

Ebédelni a Kadiköy kerületben, egy anarchoszindikalista helyen próbálunk, de nem tudjuk eldönteni, mennyit fizessünk a kollektívának a humuszért, ezért átmegyünk egy öreg jordán falafeles bácsihoz. Tök cuki kék sárkány pokét, majd egy remek falafelt teszek magamévá.

A politikai aktivisták, egyetemi előadók, művészek folyamatosan lemondják az interjúkat, mindenki arra hivatkozik, hogy nem jó most kritikai attitűdöt alkalmazni Isztambulban, mert a rendőrség gumibotot alkalmaz válaszként.

A demokrácia ünneplésének jegyében, meg hogy egyébként hamarosan visszajön a halálbüntetés, a metrókat ingyenessé tették a következő napokban. Ez rengeteg egzotikus poké izét jelent.

Délután kapjuk a hírt, hogy az ellenzék, a kemalista CHP párt estére gigarendezvényt szervez a Takszim téren. Megnézem a Pokémapet, amikor rájövök, hogy ott a helyünk. A környék hemzseg a gazdátlan Pokémonoktól, igazi aranybánya. Mielőtt útnak indulnánk, találkozunk egy kedves magyar kommunista párral, akik a puccs után érkeztek az országba egy egyetemi workshopra.

Rájövök, hogy a kommunista lányok motiválhatóak a bérpokemonozásra.

Amíg én fényképezem a tüntetést, addig Zsófi a játékélményért cserébe, legalább négy Pokét ejt el nekem. (Köszönöm Zsófi! Néhány felvételen egyébként az ő piros lakkos női keze látható.)

A tér tele van Amerika-ellenes üzenetekkel, Rattata, Weedle és Caterpie pokékkal.

A szónokot éljenzi a tömeg, aki Erdogan elnököt a teljes támogatásáról győzi meg. Ennyit a hivatalos, és nem piszkált  török ellenzékről.

Az örömujjongás akkor tör ki, amikor megérkezik a hír, hogy három hónapos szükségállapotot vezetett be a kormány. a Pokémonok száma a magnézium fáklyák lángjával egyenes arányban növekszik.

Mire hazaérünk a hotelbe, már a negyedik szinten vagyok a játékban.

JÁSZBERÉNYI SÁNDOR

*

POLITIKAI VÁLTOZAT

Még nem háború, már nem béke az, ami most a Törökországba látogatót fogadja Isztambulban. Az éttermek teraszain még teázgatnak a pihenni vágyók, de nyílt színen folyik a teljes török társadalom „lefejezése” a sikertelen török puccs első napjaiban. Első körben a támadásban közvetve vagy közvetlenül résztvevők kerültek sorra, aztán két és félezer bírót menesztettek, majd a felsőoktatásban dolgozók kerültek célkeresztbe.

Távozásra köteleztek másfélezer egyetemi tanszékvezetőt, intézetvezetőt, 21 ezer oktatót, tanárt, és mennie kell az oktatási minisztérium 15 ezer alkalmazottjának is július derekán.

Embertől emberig halad a leszámolás: a jelek szerint az Erdogan-rezsim hosszú ideje gyűjtötte az adatokat a tisztogatáshoz, most pedig csak a bizonyítottan lojális alkalmazottak maradhatnak. A hivatalos indoklás szerint az elbocsátás azokat érinti, akik valamilyen kapcsolatban állnak Fethullah Gülen vallási vezetővel – őt vádolja a török hatalom a puccskísérlet kitervelésével.

A kirúgási hullám valósággal sokkolta a török elitet, információnk szerint sokan sírva vették tudomásul elbocsátásukat, annak ellenére, hogy jóval a júliusi krízis előtt voltak jelei a leszámolásnak.

Az elmúlt hónapokban többször jelentek meg rendőrök, nyomozók a kampuszokon, egyetemi tanárok sorát hallgatták ki, tartották megfigyelés alatt. A most tapasztalható radikális fellépésre azonban nem volt felkészülve az akadémiai szféra.

Míg a török értelmiség pánikban van, az itt dolgozó külföldiek, egyetemisták sorra hagyják el az országot, vagy arra készülnek, hogy bármelyik pillanatban menniük kell, Isztambul másik, Erdogan-párti része nyugodtan, már-már derűsen éli mindennapjait.

Amikor a puccskísérlet éjszakáján vallási vezetők utcára hívták az elnök híveit, verekedésekbe, összecsapásokba torkollottak a demonstrációk. Azóta azonban „politikai látványpékséggé” alakult a város. A legforgalmasabb csomópontokon bukkannak fel az elnök emberei. Az Atatürk reptér bejáratánál, ott, ahol mindenképp elhaladnak a külföldre távozók vagy külföldről érkezők, rendőri biztosítással személyautók zárják le esténként a bevezető út egyik sávját. Az autók tetején, az útzár környékén egyen-zászlókat lobogtató emberek hallgatják a hangosbeszélővel szónoklókat. Időnként zene, taps adja meg a demonstráció hangulatát.

A felvonulók mellett lassítva, de halad a forgalom. A nézelődőnek van ideje szembesülni azzal, kié a hatalom, és a nép támogatása ma Törökországban. Arról, hogy ki ellen, vagy mi mellett tüntetnek az emberek, senki sem beszél szívesen. Háromszor kell feltenni a kérdést a harmadik tüntető csoport mellett elhaladó taxisofőrnek, hogy mi történik, mire végre kérdéssel válaszol.

Tetszik Önöknek ez a gyönyörű Törökország? Ugye milyen szép? Hát azért vannak ott azok az emberek, hogy ilyen szép maradjon

– mondja a harmincas férfi, akiből semmilyen más konkrétumot nem lehet kihúzni, viszont hosszan, és jól adatoltan mesél az elénk terülő Boszporusz sokszázados történetéről.

Ha a közutak forgalmából próbáljuk felmérni Erdogan támogatottságát, egészen látványos jelekre hagyatkozhatunk. Minden harmadik-negyedik autó nemzeti lobogóval díszített. Van, aki csak a visszapillantó tükrök mellé tűz ki török zászlócskát, van, aki az utastérből lógatja ki az ország jelképét, és van, aki az egész autót vörös, félholdas lepellel borítja. A zászlós autók a tüntetők mellett lelassítanak, kikiabálnak az elnök támogatóinak, amazok mosolyogva visszaintegetnek: láthatólag ezekben a napokban egymásra találnak és erősítik egymást a „gyönyörű Törökország” védelmezői.
Az örömben azonban nem mindenki osztozik.

Mióta ez a zűrös idő tart, ingyen lehet utazni

– mondja fogai között szűrve egy öltönyös férfi az isztambuli Kadiköy negyed metróbejáratánál.

Rosszallóan rázza a a fejét, int, hogy ne kínlódjunk a jegyautomatával, úgysem kéri senki a menetjegyet.

Ez az egyik olyan körzet, ahol sok ellenzéki él, állítólag ide és a szintén nyitottságáról ismert, zömében fiatalok, diákok által lakott Cihangir negyedbe rendszeresen bejárnak az Erdogan-tüntetők demonstrálni. A zászlós autók felvonulását félelemmel követik a helyiek, a korábban népes bulinegyedekben sokan ma már az utcára se mernek kilépni. A puccs éjszakáján csak a katonaság és az utcára vonuló tömeg között alakult ki atrocitás, de vannak arra utaló jelek, hogy az utcai leszámolások kiterjedhetnek. Ha így nő a feszültség, hamarosan civilek eshetnek civileknek.

Egyik pillanatról a másikra borulhat minden

– magyarázza a Cihangir negyed egyik fiatal lakója. A közeli Taksim téren hatósági segédlettel igazolják a szavait. Egyenruhás munkások dolgoznak folyamatosan a tér átrendezésén: hatalmas lobogók vetnek árnyékot az arra járókra. A metrókijárat melletti sarokban a nemzeti egység megőrzése mellett kampányol egy óriásplakát – arra jártunkkor épp televíziós stáb forgat a látványos díszletelem előtt.

Az igazán vészjósló jel azonban a Taksim teret lezáró Atatürk Kulturális Központ homlokzatán jelent meg. Július 19-ről 20-ra virradó éjjel – állítólag ismeretlen plakátozók – függesztették ki az épület felét betakaró bannert.

A gülenistákhoz intézett hadüzenet szerint „Allah segedelmével” saját láncukra lógatják fel FETO (Fethullah Terrorszervezet) „ördögi kutyáit”, azért, hogy a „demokrácia zászlaja” újra loboghasson az égen.

Arról, hogy ki állhat a fenyegetés mögött, nincs hivatalos állásfoglalás, de órákon át látható a banner mellett Erdogan portréja is, ott, ahonnan egyébként Atatürk profilja követi az arra járókat.

Cihangiri beszélgetőtársunk, aki néhány háztömbnyire lakik a kulturális központtól azt mondja, egyre gyakoribb, hogy a kultikus tiszteletnek örvendő Atatürk-képeket Erdogan-arcmásokra cserélik. Most azonban mégsem erről lehet szó.

A „hoztam is, meg nem is, mondtam is meg nem is” népmesei elemeként Erdogan szavaiként lebeg az akasztás ígérete. Az üzenet mellől végül, órákkal a kifüggesztés után leveszik Erdogan portréját.

Akár hivatalos, akár nem a fenyegetés, az akadémiai szférában és az igazságügyben zajló leszámolások a hasonló, gyilkosságra felbujtó üzenetek után más fénybe kerülnek. Isztambul és Törökország kivár – van aki örül, van aki retteg.

Néhány nappal a puccs után elterjedt a meggyőződés, hogy küszöbön áll a szükségállapot kihirdetése.

Arra készül mindenki, hogy nem csak Erdogan hívei, de az elnök kemalista ellenzéke is utcára viszi az embereit. Egy héttel a puccskísérlet után a CHP tervez nagyszabású, az elnököt támogató demonstrációt Isztambulban.

A kör bezárul, aki nincs Erdogan mellett, az most ellene van, és ezt láthatólag nem kockáztatja senki. 99 magas rangú katonai vezetőt helyeztek vád alá, további elbocsátások várhatók, az akadémiai szférában dolgozóknak megtiltották, hogy külföldre utazzanak.

A leszámolássorozat elég elrettentő ahhoz, hogy Erdogan mögött fegyelmezetten, fellobogózva felsorakozzon kormány és ellenzék, a teljes „demokratikus nemzeti egység”.

Parászka Boróka – Jászberényi Charmander

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.