Nagyvilág

Az EU-török paktumot nem érinti, de a csatlakozási folyamatot megakaszthatja a puccskísérlet

Törökország EU-csatlakozási tárgyalásait és akár az uniós vízummentesség ügyét is veszélyeztethetik a puccskísérelt miatt kezdett tisztogatások - figyelmeztettek hétfőn német kormánypárti politikusok.

Megnehezíti, és akár véget is vethet Törökország 2005-ben kezdődött uniós csatlakozási folyamatának, ha Recep Tayyip Erdogan államfő az alkotmányos jogok további szűkítésére használja fel a kudarcba fulladt katonai államcsínnyel kialakult helyzetet – mondta Elmar Brok, az Európai Parlament külügyi bizottságának német kereszténydemokrata (CDU) elnöke a Handelsblatt című üzleti lapnak.

Azonban a menekültválság közös kezeléséről kötött egyezményt nem érintheti a puccskísérlet ügye

– hangsúlyozta az Angela Merkel kancellár vezette CDU politikusa.

Más CDU-s politikusok is az uniós csatlakozási folyamat leállásának veszélyére figyelmeztettek. Például a szövetségi parlament (Bundestag) EU-ügyi bizottságának elnöke, Gunther Krichbaum a Die Welt című lapnak azt mondta, hogy nem lehet a jogtalanság ellen jogtalansággal harcolni, és

könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, mint egy antidemokratikus országnak bekerülni az EU-ba.

Felülvizsgálni a vízummentességet?

A testvérpárt bajor CSU vezetői szerint viszont az EU és Törökország egész kapcsolatrendszerét felül kell vizsgálni, így a vízummentesség megadását is, amelynek felgyorsításáról rendelkezik a menekültválságról kötött megállapodás. “Aki eddig nem vette volna észre, most láthatja, hogy teljes egészében felül kell vizsgálni az EU-Törökország politikát” – mondta Andreas Scheuer, a CSU főtitkára a Handelsblattnak.

Hozzátette, hogy Horst Seehofer pártelnök, bajor miniszterelnök és Angela Merkel kancellár kedden Berlinben megbeszélést folytat a törökországi helyzetről. Horst Seehofer már egy vasárnapi interjúban jelezte fenntartásait. “Mindig is voltak kételyeim az olyan kezdeményezésekkel kapcsolatban, mint a vízummentesség (a török állampolgároknak), és ezek a kétségek most tovább erősödtek” – mondta a CSU elnöke az ARD országos köztelevíziónak.

A CDU/CSU pártszövetség mellett a koalíciós társ szociáldemokraták (SPD) is élesen bírálták Recep Tayyip Erdogant. A török elnök “támadást indított a demokratikus jogállam ellen”, és a puccskísérletet felhasználja arra, hogy az államapparátust megtisztítsa pártja, az Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) ellenfeleitől – mondta Thomas Oppermann, a Bundestag SPD-frakciójának vezetője a Spiegel Online hírportálnak.

Nagytisztogatás

A török fegyveres erők vezérkara megkezdte az ellenőrzése alatt álló összes szerv átvilágítását a pénteki sikertelen puccskísérlet után; ennek nyomán összesen 7850 rendőrt bocsátottak el, és 103 tábornokot, illetve admirálist vettek őrizetbe – jelentette a török média hétfőn.  Az Anadolu török állami hírügynökség tudatta, hogy összesen 103 török tábornokot és admirálist vettek őrizetbe a puccskísérletet követő nyomozásban az ország minden szegletéből.

Ankarai kormánykörökből származó információ szerint az őrizetbe vettek között van a légierő volt parancsnoka, Akin Öztürk is, akiről azt feltételezik, hogy ő vezette a puccsistákat a Recep Tayyip Erdogan török elnök hatalmának megdöntésére tett kísérletben. Öztürk eddig a legfelsőbb katonai tanács tagja volt. Médiaértesülések szerint a rendőrség több magas rangú vezetőjétől is megvált. Azzal vádolják őket, hogy kapcsolatban álltak a puccskísérlet szervezőivel. A Hürriyet című török napilap honlapja szerint az elbocsátott 7850 rendőr listáját megküldték az érintett tartományoknak. A Reuters brit hírügynökség szerint Ankara, Isztambul, valamint több más török város is érintett az ügyben.

A török rendőrfőkapitányság arra utasította helyi szerveit, hogy fegyverükön kívül fegyverviselési engedélyüket is vegyék el az elbocsátott emberektől. Az érintettek ellen jogi eljárást kezdeményeznek. A hét végén már mintegy hatezer embert vettek őrizetbe, főként a hadsereg és az igazságszolgáltatás tagjait. Recep Tayyip Erdogan török elnök egykori mentorát, Fethullah Gülen Egyesült Államokban élő hitszónokot vádolja a hatalmának megdöntésére tett kísérlet előkészítésével. Az elnök szerint Gülen árnyékállamot épített ki Törökországban. Erdogan a puccskísérlet áldozatainak isztambuli gyászszertartásán azt ígérte, hogy megtisztítja az állami szerveket a gülenista “vírustól”.

A török külügyminisztérium vasárnap közölte, hogy

a hatalomátvételi kísérletben a legfrissebb adatok szerint 294-en vesztették életüket, és több mint 1400-an sebesültek meg. A halottak között 190 civil és 104 puccsista katona van.

Sokan attól tartanak, hogy a tisztogatásokat valódi leszámolás követheti, és Erdogan esetleg megpróbálja újra bevezetni a halálbüntetést. A török elnök vasárnap azt mondta, hogy a puccsistákra halált kiáltó tömeg követelését nem lehet figyelmen kívül hagyni. A török parlamentbe bejutott kurdbarát Demokrata Néppárt (HDP) előre jelezte, hogy nem támogatja az erre irányuló esetleges törvénytervezeteket. Ayhan Bilgen pártszóvivő egyúttal kiemelte, hogy az új törvényeket amúgy sem lehet visszamenőleges hatállyal érvényesíteni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik