SONY DSC
Külföld

Halálra égettek egy nőt a félresikerült ördögűzés közben

24.hu
24.hu

2016. 05. 27. 16:55

Belehalt az ördögűzésbe egy 37 éves kolumbiai nő, akit a gonosz szellemek eltávolítására végrehajtott szertartás közben véletlenül lángra lobbantott a rituálét végző nő – jelentette a Colombia Reports. A meg nem nevezett nő 9 nappal az eset után vesztette életét, miután több kórház is sikertelenül próbálta meggyógyítani  égési sérüléseit.

A ország északi részén található Buenavistában élő kétgyerekes anyuka azután fordult a „természetfeletti erőknek parancsoló boszorkányhoz”, hogy rémálmok kezdték el gyötörni, és folyamatosan olyan érzése volt, mintha valaki folyamatosan követné.

A nő egyik családtagja a helyi sajtónak elmondta: a boszorkány a szertartás részeként kénporral és alkohollal fröcskölte le a nő testét, majd egy gyertya fénye mellett imákat akart elmondani, de erre már nem jutott ideje. A gyertya lángjától ugyanis a nő egész teste lángba borult.

A lap beszámolója szerint a nő pánikba esve pattant fel, és közben felgyújtotta a boszorkányt is. Mindkét nő azonnal egy helyi kórházba szállították, majd az áldozatot jobban felszerelt kórházakba vitték, de már nem tudták megmenteni az életét.

A helyi sajtó arról nem számolt be, hogy a szertartás végrehajtó nő ellen indítottak-e eljárást a helyi hatóságok a halálos ördögűzés miatt, és arról sem, milyen súlyosak voltak sérülései.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.