Külföld

Iszlám Állam: az iraki erők fontos területet foglaltak vissza

24.hu
24.hu

2016. 05. 18. 14:14

Korábban a témában:

Az iraki kormányerők visszafoglalták az ország nyugati részén fekvő, stratégiai jelentőségű Rutbát az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet harcosaitól, írja az MTI. A kommandósok, katonák, rendőrök, félkatonai szervezetek és határőrök részvételével, és az amerikaiak vezette koalíciós légierő támogatásával hétfőn indított támadásban többtucatnyi szélsőséges sebesült meg vagy vesztette életét. A kormányerők megkezdték az IÁ által hátrahagyott robbanószerkezetek hatástalanítását.

Rutba a dzsihadisták által ellenőrzött szíriai határátkelő közelében található, a település a szélsőségesek fontos hátországának számított az északi és keleti irányú hadműveletekben. Az IÁ március közepén taktikai céllal ideiglenesen kivonult Rutbából. A dzsihadisták valószínűleg így akarták kideríteni, hogy a helyiek közül kik játszanak össze az iraki hatóságokkal, mondták el az EFE spanyol hírügynökségnek hivatalos források.

Az Anbár tartománybeli Rutba körülbelül 360 kilométerre nyugatra fekszik Bagdadtól, a fővárost a jordániai határral összekötő főúton. A várost két évvel ezelőtt foglalta el az IÁ. Abban az évben a terrorszervezet nagy területeket vont ellenőrzése alá Bagdadtól nyugatra és északra, a rákövetkező évben pedig megszállta Anbár tartomány székvárosát, Ramádit is.

Az iraki erők azóta jelentős területeket foglaltak vissza az IÁ-tól, beleértve Ramádit és a stratégiailag fontos Hít városát, de a dzsihadisták még mindig nagy térséget tartanak megszállva Anbárban, beleértve Fallúdzsa városát, és az ő kezükön van Ninive tartomány nagy része is, a székvárossal, Moszullal együtt, amely Irak második legnagyobb települése.

 

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Swedish director Ruben Ostlund delivers a speech on stage after he was awarded with the Palme d'Or for the film 'The Square' on May 28, 2017 during the closing ceremony of the 70th edition of the Cannes Film Festival in Cannes, southern France.  / AFP PHOTO / Alberto PIZZOLI
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.