Nagyvilág

760 millió dolláros kárt okozott a kanadai futótűz

A legfrissebb jelentések szerint 760 millió dollár – átszámítva körülbelül 210 milliárd forint – értékű olajhomok veszett kárba az elmúlt hetekben pusztító kanadai futótűzben – írja a BBC.

Az elemzés szerint két héten át naponta 1,2 millió hordó olaj volt az előállító cégek vesztesége.

Kevin Birn, az IHS Energy szakértője úgy fogalmazott, az ipar első negyedévben érezte az áringadozás pozitív hatását, Kanadában ugyanis jóval olcsóbbak az olajgyártás költségei, mint máshol a világon.

Előreláthatóan a természeti katasztrófának ugyanakkor befolyásolja majd jelentősen a nemzet gazdasági eredményeit.

Fotó: Europress fotóügynökség
Fotó: Europress fotóügynökség

Birn elmondta, az érintett olajipari vállalkozások a világ meghatározó cégei közé tartoznak, ezért fontos, hogy hamar pótolják a hiányosságot és minél hamarabb folytatni tudják a munkát.

Néhány napja újraindult a termelés, de újfent le kellett állniuk és evakuálni kellett a munkásokat. Az időjárás-előrejelzés szerint végre olyan esőzés jöhet hamarosan, ami végleg véget vet a káosznak

– fogalmazott Birn.

Jelenleg 3527 négyzetkilométeren ég az erdő és a helyzet egyre veszélyesebb a Fort McMurray-nél munkálkodó tűzoltók számára. A keletre haladó tűzvész napokon belül elérheti Saskatchewan várost is.

Rachel Notley, Alberta állam első embere keddi nyilatkozatában elmondta, addig nem engedik vissza lakhelyükre az emberekre, amíg teljes biztonságban nincsenek.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik