Külföld

Bécsben sem sikerült dűlőre jutni Szíria sorsáról

24.hu
24.hu

2016. 05. 17. 20:08

Az orosz külügyminiszter azt mondta: nem Aszadot, hanem a terrorizmus elleni harcot támogatják.

Különösebb eredmény nélkül ért véget Bécsben a Szíriát Támogató Csoport külügyminisztereinek tanácskozása, nem sikerült előrehaladást elérni a polgárháború megállításának kérdésében.

A John Kerry amerikai és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter vezetésével megtartott értekezleten amellett foglaltak állást, hogy minél előbb fel kell újítani a genfi béketárgyalásokat. A csoport munkájában 17 ország vesz részt, köztük Németország, Franciaország, Nagy-Britannia, Szaúd-Arábia, Irán és Törökország. A résztvevők körében nincs egyetértés abban, hogy milyen ellenzéki csoportokat tekintsenek terrorszervezetnek, és vitatottak a fegyvernyugvás feltételei is.

Oroszország, Szíria legfőbb szövetségese leszögezte, hogy a konfliktus minden érintettjével, így Aszad elnökkel is beszélni kell. Lavrov azt mondta: nem Aszadot, hanem a terrorizmus elleni harcot támogatják, és értékesnek tartják a szír kormányerők szerepét a terrorista csoportok ellen folytatott küzdelemben.

A résztvevők egyetértettek abban, hogy növelni kell a konfliktus érintettjeire nehezedő nemzetközi nyomást. Megállapodtak abban, hogy intézkedéseket léptethetnek életbe, ha a felek megszegik a tűzszünetet. Szó volt arról is, hogy intenzívebbé kell tenni a humanitárius segítségnyújtást, és ha ezt a szárazföldön akadályoznák, a Világélelmezési Program légi úton látja el a nélkülözőket élelmiszerrel és gyógyszerrel.

A bécsi megbeszélésen az Arab Liga, az EU és az ENSZ képviselői is jelen voltak. Ez volt a Támogató Csoport első összejövetele a februárban tető alá hozott, de egyre törékenyebb tűzszünet kihirdetése óta. (MTI)

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

The rescued private owned submarine UC3 Nautilus that sank on Friday 11. August, are dragged into Copenhagen Harbor 12. August 2017 by the Salvage ship Vina. The Swedish journalist Kim Wall which was on board the submarine is still missing. Owner and Captain Peter Madsen was rescued and charged with negligent manslaughter. (Foto: Jens Noergaard Larsen/Scanpix 2017)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.