Külföld

Hintőpor okozhatott rákot, másfél milliárd forintnyi kártérítést ítéltek meg egy amerikai nőnek

24.hu
24.hu

2016. 05. 03. 09:17

A Johnson & Johnson fellebbez a döntés ellen, szerintük semmi nem támasztja alá termékeik veszélyességét.

Arra kötelezte egy amerikai bíróság a Johnson & Johnson-t, hogy fizessen másfélmilliárd forintnyi kártérítést egy nőnek, aki állítása szerint a cég által gyártott hintőporoktól kapott petefészek-rákot. Nem ez az első ilyen eset: februárban ugyanez a bíróság csaknem kétmilliárd forintot ítélt meg egy másik nő családjának, aki ugyanebben a betegségben hunyt el.

Az ítélet hivatkozási alapja az, hogy a cég nem tájékoztatott megfelelően termékei rák-kockázatáról. Ugyanakkor a Johnson & Johnson azt állítja: termékeik biztonságát harmincévnyi kutatás támasztja alá, és a Reutersnek nyilatkozó szakértők szerint sincs bizonyíték arra, hogy veszélyesek lennének a termékek.

A pernyertes nő elmondása szerint évtizedeken át használta intim higiéniás célokra a hintőporokat, míg diagnosztizálták nála a rákot, ami miatt meg is kellett műteni. Még több, mint ezer hasonló ügy indulhat, bár a Johnson & Johnson a mostani ítéletet biztosan megfellebbezi. (Reuters)

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kecskemét, 2017. március 3.
Stadler József akasztói vállalkozó az ellene költségvetési csalás bûntette és magánokirat-hamisítás vétsége miatt indított büntetõper tárgyalásán a Kecskeméti Törvényszéken 2017. március 3-án. A bíróság a vádlottat öt év börtönbüntetésre ítélte.
MTI Fotó: Ujvári Sándor

Meghalt Stadler József

Kommentek

Buenos Aires, 2017. november 17.
Az argentin haditengerészet által közreadott archív képen a német gyártmányú San Juan argentin tengeralattjáró Buenos Airesben. Az argentin haditengerészet 2017. november 17-én bejelentette, hogy két napja megszakadt a kapcsolata az Argentína déli partvidékén 44 fős legénységgel hajózó San Juannal. (MTI/EPA/Argentin haditengerészet)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.