Castelnuovo di Porto, 2016. március 24.
Ferenc pápa megmossa egy nõ lábát az utolsó vacsorára emlékezõ nagycsütörtöki mise alkalmával tartott lábmosás szertartáson a Rómától harminc kilométerre levõ Castelnuovo di Porto menekülttáborában 2016. március 24-én. A katolikus egyházfõ a rituálé során tizenegy menekültnek - köztük muzulmánoknak, kopt keresztényeknek és egy hindunak -, valamint egy táborban dolgozó önkéntesnek mosta meg a lábát. (MTI/AP pool/L'Osservatore Romano)
Külföld

Ferenc pápa repülővel hazavitt 12 menekültet a Vatikánba

24.hu
24.hu

2016. 04. 16. 14:16

Mindannyian migránsok vagyunk – jelentette ki az MTI szerint Ferenc pápa szombaton Leszbosz szigetén, közös imát mondva I. Bartolomaiosz konstantinápolyi ökumenikus pátriárkával és Ieronimosz athéni ortodox érsekkel.

A három vallási vezető ezt követően virágkoszorúkat dobott a tengerbe a sziget legnagyobb települése, Mytilene kikötőjében, a veszélyes útjuk közben a tengerbe veszett több ezernyi migráns emlékére.

A pápa és a két másik vallási méltóság azért látogatott Leszbosz szigetére – amely az egyik legfontosabb állomása a Törökország felől az Európai Unióba irányuló menekültáradatnak -, hogy ezzel is hangsúlyozzák: ők az életüket kockáztató, szögesdrótkerítésekkel feltartóztatott és táborokba kényszerített embertömegek mellett állnak, akik egy jobb élet és a biztonság reményében érkeztek Európába.

Ferenc repülővel a Vatikánba vitt 12 olyan menekültet, akiket egyébként deportáltak volna.

Ezzel is akart visszavágni azért, mert az EU egy sokat kritizált csereprogramban egyezett meg Törökországgal, amelyben törökországi menekülteket cserélnek ki olyanokra, akiket az Unióból deportálnának.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.