Külföld

Kerítéssel veszik körül az egyik macedón menekülttábort

24.hu
24.hu

2016. 03. 21. 15:44

Kerítéssel veszi körül Macedónia a Szerbiával közös határán fekvő Tabanovci befogadóközpontját, ahol hetek óta mintegy 1300 migráns várakozik arra, hogy folytathassa útját Nyugat-Európa felé.

A Tanjug szerb hírügynökség helyszíni beszámolója szerint a macedón hatóságok azért döntöttek a tábor körbekerítése mellett, mert egyre több bevándorló próbál meg átszökni Szerbiába.  A két méter magas, szöges dróttal ellátott kerítés felállításában a hadsereg és a rendőrség mintegy negyven tagja vesz részt.

A tabanovci táborból néhány hete több tucatnyi migráns “szökött meg”, és a feltételezések szerint átjutott Szerbiába. Belgrád március 8-a óta csak azokat a migránsokat engedi be, akik érvényes útlevéllel és vízummal rendelkeznek, a szigorítás óta egyetlen bevándorló sem lépett be a nyugat-balkáni ország területére.

Mivel a macedón hatóságok is szigorították a migránsok belépésének feltételeit a menekültáradat megfékezése érdekében, ezért a Görögországban feltorlódott migránsok száma jelenleg meghaladja az 50 ezret.

A bevándorlók helyzete egyelőre bizonytalan, macedón szakértők szerint új útvonalakat kereshetnek, vagy embercsempészek segítségét kérhetik. Gjorge Ivanov macedón elnök hétfőn kijelentette: azoknak a migránsoknak a 90 százaléka, akik áthaladtak Macedónián, embercsempész bűnszervezetek segítségét vették igénybe, hogy eljussanak Nyugat-Európáig.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Visitors walk past a 5G logo during the Mobile World Congress on the third day of the MWC in Barcelona, on March 1, 2017. 
Phone makers will seek to seduce new buyers with artificial intelligence functions and other innovations at the world's biggest mobile fair starting today in Spain. / AFP PHOTO / Josep Lago
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.