Nagyvilág

Több tízezer menekült rekedhet Görögországban

A Görögországban rekedt migránsok száma elérheti a több tízezret is, miután a balkáni államok szigorúbb határellenőrzést vezettek be, mondta szerdán Jannisz Muzalasz görög bevándorlásügyi miniszter.

Jelenleg nagyjából 12 ezer, Görögországban rekedt menekült van. Holnap már 14 ezren lehetnek, holnapután 16 ezren, végül pedig több tízezren is, ugyanakkor ennyit még mindig tudunk kezelni, mondta a bevándorlási tárca vezetője az ANT-1 görög kereskedelmi televíziónak.

Muzalasz elmondta, hogy az athéni kormány a hétvégéig újabb átmeneti táborhelyeket jelöl ki a menekülteknek. “Ezek létesítése nem olyasmi, amit egy-két nap alatt meg tudnánk csinálni, viszont emberséges körülményeket akarunk biztosítani nekik”.

A Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) szerint a migránsok el fogják kerülni az általuk eddig használt, de már szigorúbban ellenőrzött – Macedónián keresztül vezető – balkáni útvonalat, más utat keresnek, hogy eljuthassanak Közép-Európába – mondta Daniel Esdras, az IOM görögországi vezetője a Skai görög tévécsatornának nyilatkozva. Az illetékes hozzáfűzte, hogy ezek az emberek Pátra, illetve Igumenitsza nyugati kikötővárosok felé fordulnak majd. Az oda vezető útvonalakat korábban már használták a menekültek, és onnan jutottak el Olaszországba.

Pátrából, illetve Igumenitszából naponta indulnak komphajók az olasz partok felé. A legrövidebb – hét és félórás – hajóút Brindisibe vezet. A migránsok korábban többször megpróbálkoztak teherautók rakterében elbújni, hogy észrevétlenül eljuthassanak Olaszországba. Számosan pedig életüket kockáztatva kisebb csónakokon próbálkoztak a tengeri átkeléssel.

Macedónia vasárnap úgy döntött, hogy nem engedi be területére a Görögországból érkező afgánokat, s a görög rendőrség szerint kedden több mint tízezer migráns, illetve menedékkérő rekedt a görög szárazföldön. A menekültek újságírók kérdéseire felelve elmondták, hogy Albánián keresztül próbálkoznak eljutni majd Közép-Európába.

Szakértők sajtóértesülések szerint arra figyelmeztettek, hogy a migránsok a Líbiából Olaszországba, illetve a Kelet-Törökországból a Fekete-tengeren keresztül Grúziába, majd pedig Oroszországba vezető útvonalra térhetnek át.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik