Külföld

Erdogan válóok lett Törökországban

24.hu
24.hu

hírmunkás. 2016. 02. 22. 19:48

Egy kamionsofőr bepanaszolta a hatóságoknál a feleségét, mert válogatott szidalmakat szórt az általa nagyra tartott elnökre, amelyre az asszony válókeresettel reagált.

Panaszt emelt a hatóságoknál felesége ellen egy török kamionsofőr Recep Tayyip Erdogan török elnök megsértése miatt, mert bosszantotta, hogy az asszony minden alkalommal szitkok özönét zúdította az államfő fejére, amikor Erdogan megjelent a televízió képernyőjén – számolt be hétfőn a Yeni Safak kormánybarát török lap internetes oldalán.

Feljegyezte az összes sértést

A 40 éves kamionsofőr, aki három évvel ezelőtt vette feleségül a nőt, elmondása szerint folyamatosan követelte a feleségétől, hogy hagyja abba az elnök szidalmazását. Felesége, akit szintén bosszantott a nyaggatás, azt válaszolta neki, hogy ha ez ennyire zavarja, írja le a sértéseket és emeljen panaszt a hatóságoknál.

A férj így is tett: bizonyítékként lejegyezte felesége válogatott inzultusait, majd benyújtotta panaszát az izmiri hatóságoknál.

A Yeni Safaknak a férfi úgy nyilatkozott, állandóan kérdőre vonta nejét, miért szidja Erdogant.

Elnökünk jó ember, és nagyszerű dolgokat visz véghez Törökországban

– fogalmazott. A kamionsofőr kifejtette, hogy ha apja szidalmazta vagy sértegette volna az elnököt, ezt neki sem nézte volna el, és ugyanúgy panaszt emelt volna ellene.

Mindenesetre a 38 éves feleség jogi válaszlépései sem maradtak el: beadta a válókeresetet.

Erdogan könnyen perel

A Törökországot 2003 óta irányító Erdogant belföldön és külföldön egyaránt azzal vádolják, hogy autoriter, iszlamista-konzervatív rendszert működtet. Erdogan rendszeresen bepereli politikai ellenfeleit, a sajtót, de akár az egyszerű állampolgárokat is az őt érintő “sértések” miatt, s az ilyen eljárások száma különösen Erdogan 2014. augusztusi elnökké választása óta szaporodott meg.

Az esetek többségében a “sértések” miatt felfüggesztett szabadságvesztéseket szabnak ki a bíróságok.

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.