Nagyvilág

Elkerülheti az akasztófát a kerdászai vérengzés 149 elítéltje

Érvénytelenítették a korábbi elnök, Mohamed Murszi 149 hívének halálbüntetését Egyiptomban.

A per azon véres zavargások idejére nyúlik vissza, amelyek Mohamed Murszi 2013-as elmozdítását követték. Az érintettek az eredeti vádak szerint 2013. augusztus 14-én lerohantak egy rendőrőrsöt Kairó Kerdásza nevű elővárosában, megöltek tizenegy ott szolgáló rendőrt és két véletlenül ott tartózkodó helyi lakost, lerombolták a rendőrség épületét, majd felgyújtottak több ott parkoló autót és páncélozott járművet.

A vádlottakat – köztük egy nőt – tavaly februárban ítélte kötél általi halálra a tömegperek során kiszabott szigorú büntetéseiről elhíresült bíró, Mohamed Nági Saháta. A helyi médiában “kerdászai vérengzés” címszó alatt futó perben egy ember tíz év szabadságvesztést kapott, szerdán az ő ítéletét is érvénytelenítették.

A semmítőszék perújrafelvételt rendelt el. A döntés okát nem hozták nyilvánosságra.

A szóban forgó esettel egy napon, 2013. augusztus 14-én a biztonsági erők feloszlatták több ezer iszlamista tüntető két táborát a fővárosban. Az észak-afrikai ország modern kori történetének legvéresebb akciója során több száz, egyes források szerint több mint ezer ember vesztette életét. (MTI)

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik