Külföld

Elszabadultak az indulatok Kölnben: vízágyúkat vetett be a rendőrség

24.hu
24.hu

2016. 01. 09. 18:05

Erőszakos cselekmények miatt feloszlatták a hatóságok a Hazafias Európaiak a Nyugat Iszlamizálódása Ellen (Pegida) nevű idegen- és iszlámellenes mozgalom demonstrációját Kölnben, amelyet a délutáni órákra hirdettek meg.
Korábban a témában:

A tüntetés nem sokkal azután kezdődött, hogy Angela Merkel kancellár pártja, a CDU elnökségi ülése után bejelentette: a német “polgárok és a menekültek nagy többségének érdekében” változtatni kell a menekültügyi szabályozáson az észak-rajna-vesztfáliai városban szilveszter éjszaka nők ellen elkövetett tömeges támadások fényében.

A délutáni tüntetésen összegyűlt tömegből többen üvegekkel és petárdákkal dobálták meg az eseményt biztosító rendőröket, erre a hatóságok – figyelmeztetések után – vízágyúkat vetettek be a tüntetőkkel szemben. Az összetűzésekben egy újságíró megsérült – közölte a kölni rendőrség szóvivője az MTI szerint. Szemtanúk több sérültről is beszámoltak, akik közül egyesek vágott sebeket szenvedtek az arcukon. A rendőrség becslései szerint a Pegida megmozdulásán mintegy 1700-an vettek részt, akiknek mintegy fele erőszakoskodó huligán volt.

A demonstráció elfajulására már előre számítottak a kölni hatóságok, a tüntetés biztosítására 1700 rendőrt vezényeltek a város utcáira. Az iszlámellenes mozgalom demonstrációja előtt mintegy kétezer baloldali aktivista – többségében nő – tüntetett szombaton a főpályaudvarnál, a szilveszteri támadások színhelyén a szexizmus és a rasszizmus ellen.

A németországi Köln városában az újévet megelőző éjszaka mintegy ezer, többségében “arab és észak-afrikai kinézetű” fiatal csoportosan nőket támadott meg és molesztált. A rendőrséghez mintegy kétszáz feljelentés érkezett az esettel kapcsolatban. Németország más városaiban, sőt Svájcban és Ausztriában is történtek hasonló incidensek.

A kölni támadásoknak eddig 32 gyanúsítottját azonosították, közülük 22-en menedékkérők. Az eset hatalmas felháborodást váltott ki Németországban és egész Európában.

UPDATE

A kölni pályaudvar környékén nők ellen tömegesen elkövetett támadások miatt benyújtott feljelentések száma az utóbbi napokban jelentősen megnőtt: míg csütörtökig nagyjából 170 esettel kapcsolatban tettek panaszt a hatóságoknál, addig szombatra ez a szám több mint kétszeresére, 379-re nőtt – számolt be az MTI.

A kölni rendőrség több mint száz nyomozót állított rá az ügyek kivizsgálására. A hatóság közleménye szerint a nyomozás középpontjában álló gyanúsítottak “elsősorban észak-afrikai országokból származnak”, “többségük menedékkérő vagy illegálisan tartózkodik Németországban”. Egyelőre vizsgálják, hogy a gyanúsítottak részt vettek-e bűncselekmények elkövetésében szilveszter éjszakáján, és ha igen, milyen mértékben – közölte a rendőrség.

A német szövetségi belügyminisztérium pénteken azt közölte, hogy a szövetségi hatóságok 32 gyanúsítottat azonosítottak, köztük 22 menedékkérőt. A feltételezett elkövetők közül kilencen algériaiak, nyolcan marokkóiak, négyen szíriaiak, öten irániak, egy iraki, egy pedig szerb állampolgár.

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Varsó, 2016. január 9.
Szabad médiát követelnek tüntetõk, akik az állami média vezetõinek új kinevezési módja ellen tiltakoznak a lengyel közszolgálati televízió, a TVP varsói székháza elõtt 2016. január 9-én. A január 8-án módosított médiatörvény szerint az országos rádió- és televíziótanács (KRRiT) helyett átmenetileg a kincstárügyi miniszter nevezi ki a közmédiának és felügyelõbizottságainak vezetõit. (MTI/EPA/Leszek Szymanski)Gigatüntetést tartottak a lengyelek a közmédia függetlenségéért
Hmeimim légitámaszpont, 2015. október 22.
Egy bevetésre induló Szu-25-ös típusú vadászbombázó repülõgép felszáll a kifutóról nyugat-szíriai Hmeimim légitámaszponton 2015. október 22-én. A bázisról folyamatosan indulnak bevetésre orosz harci gépek. (MTI/AP/Vlagyimir Kondrasov)Foglyokkal együtt bombáztak le egy szíriai börtönt az oroszok