Nagyvilág

A gyerek elfenekelése és a fülhúzás családon belüli erőszak?

Több százan vonultak Norvégia bukaresti nagykövetsége elé szombaton az oslói gyermekvédelmi hatóság ellen tüntetve, azzal a norvég-román házaspárral szolidaritást vállalva, amelytől a norvég hatóságok elvették öt gyermekét – közölte vasárnap internetes oldalán az erdélyi Krónika című lap.

A Norvég “gyermekrablók” ellen tüntetek Bukarestben című írás szerint a norvég gyermekvédelmi szolgálat (Barnevernet) november 16-án előzetes bejelentés nélkül, egyszerű gyanúsítgatások alapján fosztotta meg négy hónap és kilenc év közötti gyerekeitől Bodnariuékat.

A román családapa – Marius Bodnariu számítástechnikai mérnök – és norvég ápoló felesége, Ruth tíz éve telepedett le a skandináv országban, mindketten a pünkösdi egyház tagjai. A család Romániában élő hozzátartozóinak beszámolói szerint két lányuk pedagógusa amiatt tett feljelentést a szakhatóságnál, amiért a lányok vallásos dalt énekeltek az iskolában.

A Barnevernet dolgozói állítólag a szülők tudta nélkül hallgatták ki a lányokat, akiktől megtudták: rosszalkodásért vagy rendetlenkedésért otthon rácsapnak a fenekükre vagy meghúzzák a fülüket. Emiatt a két lányt haza sem engedték, öt és két éves öccsüket aznap rendőri kísérettel vették el, a szülők 24 órás őrizetbe vétele után pedig gyámszülőkhöz került Bodnariuék három hónapos csecsemője is.

A “vallási radikalizmussal” és családon belüli erőszakkal vádolt házaspár gyermekeit két különböző, a lakhelyüktől több órányi autóútra fekvő városban helyezték el, lányaikat egyáltalán, fiaikat hetente egyszer, a kisdedet pedig kétszer négy órára látogathatják, holott a picit anyja még szoptatta – írta az erdélyi lap.

Az ügyben a világhálón indult szolidaritási akció keretében több ezren petícióban kérték a gyerekek hazaengedését, szombaton pedig mintegy háromszázan Norvégia bukaresti nagykövetsége előtt tüntetve követelték a család újraegyesítését. Több román parlamenti képviselő felszólította a bukaresti külügyminisztériumot, lépjen fel határozottan az oslói hatóságoknál Bodnariuék érdekében. A tárca közölte: figyelemmel követi az ügyet, és folyamatosan kapcsolatban áll az érintett házaspárral és a norvég hatóságokkal.

A Krónika az esettel kapcsolatban a norvég gyermekvédelmi hatóság több olyan rendelkezését is felidézte, amelyet túlkapásnak minősítettek más országokban.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik