Nagyvilág

Vádat emeltek a San Bernardino-i mészáros szomszéda ellen

Mr. Marquez szerezhette be a fegyvereket az elkövetőknek, hogy ne kelljen a hatóságoknak megvizsgálni az előéletüket.

Enrique Marquez ellen vádat emeltek a szövetségi ügyészek – írja az NBC News. Ő volt a San Bernardinóban a hó elején 14 embert lelövő Syedd Rizwan Farook szomszédja és cimborája. Azzal vádolják a férfit, hogy ő szerezte be a két puskát, amivel Farook és nője gyilkoltak. Marquez azt vallotta, azért tette ezt, mert így a hatóságoknak nem kellett Farook múltját megvizsgálniuk.

Azt is bevallotta az FBI ügynökeinek, hogy már 2010-ben terveztek támadást, de mivel épp akkoriban volt egy letartóztatási hullám, elálltak az attaktól. James Comey FBI-igazgató épp szerdán mondta azt, hogy az akkori dél-kaliforniai letartóztatásoknak nincs közük a mostani merénylőkhöz.

Nem volt Malik-malőr

Comey amúgy azt is tagadta, hogy nem találtak olyan közösségi médiabeli bejegyzést korábbról, amit Farook szaúdi neje, Tásfín Malik posztolt volna. Így a neki vízumot adó amerikai tisztviselők sem vétettek hibát, hogy esetleg nem találtak volna radikalizmusra utaló nyomot a nőnél. Ami nyom lehetett, az a privát üzeneteiben lehet fellelhető.

A cikk végén megjegyzik, Barack Obama elnök pénteken meglátogatja a San Bernardinóban megölt áldozatok hozzátartozóit. A városban december 2-án történt a merénylet, a páros egy szociális intézmény karácsonyi partiján kezdett lövöldözni, majd később őket is agyonlőtték a rendőrök. Összesen 16-an haltak meg és 24-en sérültek meg. A támadást később terrortámadásnak minősítették a hatóságok.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik