Nagyvilág

Egy hétig nem találtak olyan temetőt, ahol engedték volna eltemetni a kaliforniai merénylőket

A feltűnést kerülve, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) ügynökeinek védelme alatt temették el a 14 halálos áldozatot követelő San Bernardinó-i terrortámadás két elkövetőjét. A temetés megszervezői egy hét után találtak olyan temetőt, amely hajlandó volt befogadni a tömeggyilkosok holttestét.

A legtöbb ember, aki ugyanabba a mecsetbe járt, mint a terroristapár, közölte, hogy nem vesz részt a temetésen, közölte két muszlim. A 29 éves Tashfeen Malik és férje, a 28 esztendős Syed Rizwan Farook két héttel ezelőtt hajtotta végre a támadást a dél-kaliforniai San Bernardino megyei egészségügyi dolgozók munkahelyi bankettjén, majd a rendőrökkel vívott tűzharcban meghalt.

A temetést hagyományos muszlim szertartás előzte meg, közölte egy neve elhallgatását kérő szemtanú. Egy San Bernardinótól több órányi autóútra lévő muszlim temetőben a holttesteket megmosták, fehér lepelbe csavarták, és eltemették. A városhoz közelebbi temetők nem vállalták, hogy sírhelyet adnak, mert attól tartottak, hogy meggyalázzák a holttesteket.

Egy amerikai tisztségviselő, aki közel áll az ügyben folyó nyomozáshoz, elmondta, hogy az amerikai hatóságok végezhettek volna egy teljes biztonsági háttérvizsgálatot Tashfeen Malikkal szemben az Egyesült Államok pakisztáni konzulátusán keresztül, mielőtt vízumot adtak neki azon a címen, hogy Syed Rizwan Farook menyasszonya volt. Azonban ezt nem tették meg, mert a rutinjellegű elsődleges vizsgálat során nem merült fel semmilyen gyanús körülmény.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik