Külföld

Harcban állnak az Iszlám Állammal, mégis kereskednek velük

24.hu
24.hu

2015. 12. 15. 18:33

Légitámadás ért egy szíriai piacot, Törökországban pedig merénylőt fogtak.

Légitámadás ért egy üzemanyagpiacot Szíriában, harmincöten meghaltak vagy megsérültek – közölte két ellenzéki megfigyelő csoport. A piac mérsékelt felkelők kezén van, de főleg olyan gázolajat árusítottak, mely az Iszlám Állam uralta területekről származik. Úgy tudni, orosz repülők hajtották végre a támadást.

Az AP hírügynökség megjegyezte: bár az Iszlám Állammal harcban állnak a felkelő csoportok, mégis kereskednek velük: üzemanyagért zöldséget, gyümölcsöt adnak. A dízelolaj kereslete egyre élénkebb Szíria északi részén a tél miatt. Sokan fűtenek vele, a kínálat azonban a légicsapások miatt zsugorodik, az ár meredeken emelkedik.

Eközben a francia védelmi minisztérium közölte, hogy a terroristák iraki állásai ellen először vetettek be robotrepülőgépeket. A levegő-föld rakétákat az Egyesült Arab Emírségekben és Jordániában állomásozó gépekről indították, a célpontok parancsnoki központok, kiképző bázisok, raktárak voltak.

A török hatóságok egy feltételezhetően öngyilkos merényletre készülő személyt vettek őrizetbe kedden, a szíriai határ közelében fekvő Kahramanmaras tartományban. A rendőrség értesülése szerint a férfi az Egyesült Államok isztambuli konzulátusa ellen akart merényletet elkövetni. A konzulátus a terrorfenyegetettség miatt már a múlt héten bezárt. (MTI)

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.