Külföld

Nem is kicsit rontották el a metróépítést Bukarestben

24.hu
24.hu

2015. 12. 12. 19:25

Egy új metróvonal építőtelepének szomszédságában omlásveszély miatt negyven embert kilakoltattak, öt lakóépületben pedig leállították a villamosenergia- és gázszolgáltatást szombaton Bukarestben, miután több mint húszméteres szakaszon megsüppedt a talaj. Az Eroilor és Eroii Sanitari sugárutak kereszteződésében, a román elnöki palota közelében a meglévő mellett egy újabb metróvonalat építenek, és a többszintes kereszteződés metróállomásainak az építése is folyik.

Szombaton az építőtelep mellett az aszfalt több száz négyzetméternyi felületen megereszkedett, felületén hosszú repedések jelentek meg, ezért a beomlás veszélyétől tartva a hatóságok leállították mindkét sugárúton a közlekedést, a forgalmat elterelték. Két házat kiürítettek, további ötben pedig leállították a közműszolgáltatást, egy veszélyesen megdőlt fát pedig kivágtak, hogy ne dőljön a vezetékekre.

A katasztrófavédelem szakemberei és az építészek a helyszínen vizsgálódnak, Bukarest főpolgármestere vasárnapra válságstábot hívott össze, hogy megoldást keressenek a problémára.

Romániában szeptemberben egy tavaly felavatott autópálya-szakaszt kellett lezárni és kétszáz méteres távon teljesen elbontani, mivel az aszfalton az alapozás megcsúszása miatt repedések jelentek meg, és a statikai problémák a közlekedés biztonságát veszélyeztették.

 

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

People gather next to flowers, candles and other items set up on the Las Ramblas boulevard in Barcelona as they pay tribute to the victims of the Barcelona attack, a day after a van ploughed into the crowd, killing 13 persons and injuring over 100 on August 18, 2017.
Police hunted for the driver who rammed a van into pedestrians on an avenue crowded with tourists in Barcelona, leaving 13 people dead and  more than 100 injured, just hours before a second assault in a resort along the coast. / AFP PHOTO / PASCAL GUYOT
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.