Nagyvilág

Benzinnel locsolta le betegét az orvos, majd fel akarta gyújtani

Emberölés, és bizonyíték megsemmisítése vádjával indítottak eljárást Indiában egy magánklinika orvosa ellen, aki el akarta égetni egyik betege holttestét – jelentette az AFP francia hírügynökség. Salman Shiekh hátfájás és láz miatt kezelte a meg nem nevezett 45 éves beteget, aki fájdalomcsillapítók beadása után elájult, majd meghalt.

„Amint megkapta az injekciókat, eszméletlenné vált, majd meghalt” – közölte egy magas rangú helyi rendőrtiszt az AFP-vel. T.Sudhakar elmondása szerint Shiekh egy motorral vitte el a testet a Hyderabad városában található klinikáról egy félreeső helyre, ahol benzinnel locsolta le, majd fel akarta gyújtani. Az orvost végül helyi lakosok állították meg.

A bejegyzett doktort – aki korábban már többször is kezelte az áldozatot – a nyomozás idejére előzetes letartóztatásba helyezték. A holttesten közben boncolást végeznek, hogy megállapítsák halálának pontos okát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik