Nagyvilág

Németország Orbán kottájából játszik: plakátkampányt indítanak

Felvilágosító kampányt indít Afganisztánban a német külügyminisztérium, hogy maradásra buzdítsa az afgán fiatalokat. Azért az üzenetet jóval érzékenyebben adják majd át, mint a magyar kommunikációs csapat.

Sawsan Chebli elmondta, hogy a kabuli német nagykövetség munkatársai az afgán sajtó minden lehetséges fórumán igyekeznek terjeszteni ismereteket a német menekültügyi szabályozásról, és ezt a tevékenységet egy “nagyobb szabású plakátkampánnyal” egészítik ki.

A plakátkampány arról szól majd, hogy “Afganisztánnak szüksége van a fiatalokra” – mondta a szóvivő.

Kellő “érzékenységgel” közelítik

A felvilágosító munkával tudatosítani kívánják, hogy Németországban csak a védelemre szoruló menedékkérőket fogadják be, és arra törekednek, hogy az afgán nyilvánosságban elterjedt téves vélekedésekkel szemben “valós képet” mutassanak a németországi helyzetről.

A kampány révén nem csökken majd azonnal az Afganisztánból származó menedékkérők száma, de a valóságtól elszakadt elképzelések miatt mindenképpen fontos a tények bemutatása – mondta a német külügyminisztérium szóvivője. Hangsúlyozta, hogy a kellő “érzékenységgel” közelítik meg a témát.

Sawsan Chebli az afgán külügyminisztérium pénteki állásfoglalásával egybehangzóan elmondta, hogy nem tekinthető az afgán kormány hivatalos álláspontjának a menekültügyi miniszter csütörtöki nyilatkozata, miszerint az elutasított menedékkérők visszafogadásáról rendelkező egyezmény hiányában a kabuli vezetés nem tartja kötelezettségének a Németországban elutasított afgán menedékkérők visszafogadását.

Ez csupán a miniszter véleménye, és maga az afgán kormány is széleskörű felvilágosító kampánnyal próbálja elejét venni az elvándorlásnak – mondta Sawsan Chebli. Hozzátette, hogy Frank-Walter Steinmeier külügyminiszter már tisztázta is az ügyet Asraf Gáni afgán államfővel.

Más arab országokat is szondáznak

Az elutasított menedékkérők hazatelepítéséhez és visszafogadásához egyébként sem szükséges feltétlenül visszafogadási egyezmény – tette hozzá Tobias Plate, a belügyminisztérium szóvivője, megjegyezve, hogy Németország olyan államokba is küld vissza elutasított menedékkérőket, amelyekkel nem kötött visszafogadási egyezményt. Ugyanakkor ezek a megállapodások igen hasznosak, Németország ezért üdvözli és támogatja, hogy az Európai Bizottság törekszik egy visszafogadási egyezmény kidolgozására Afganisztánnal – tette hozzá Tobias Plate a kormányszóvivői tájékoztatón.

Németország nemcsak Afganisztánban, hanem az arab világ számos országában is folytat felvilágosító kampányt, hogy pontosítsa a német menekültügyi gyakorlatról kialakult elképzeléseket – mondta Sawsan Chebli. A külügyminisztérium rendszeresen elemzi is a nyilvánosságban megjelenő tartalmakat, elsősorban a közösségi médiára összepontosítva.

Az elemzések azt mutatják, hogy az utóbbi hetekben már jóval kevesebb tévedés, megalapozatlan híresztelés, pletyka kering az arab nyelvű médiában a menekültválság kezdeti szakaszához képest, amikor egyebek között az a mendemonda terjedt, hogy Németország hajókat küld a libanoni Tripliba a szíriai menekültekért – mondta a német külügyminisztérium szóvivője.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik