Nagyvilág

Fizikai akadály kerülhet a szlovén-horvát határra

A tanács ülését a STA szlovén hírügynökség szerda reggeli értesülése szerint Miro Cerar miniszterelnök hívta össze. A határ megerősítésével kapcsolatos tervekre azonban már kedden utalt Karl Erjavac külügyminiszter.

Jól működik az új rendszer

Kedd délután óta 3500 bevándorlót szállítottak a horvát hatóságok vonattal a kelet-szlavóniai Tovarnikról közvetlenül a horvát határhoz közeli szlovén településre, Dobovára. Az új humanitárius folyosóról a két ország rendőri vezetője állapodott meg – írta a Vecernji List című horvát napilap szerdán. Az első vonat kedden délután érkezett meg Tovarnikról 1100 menekülttel Dobovára, majd éjszaka újabb vonat futott be az állomásra, reggel pedig még kettő. A szlovén rendőrség megerősítette, hogy a kommunikáció a horvát kollégáikkal sokkal jobb, mint korábban volt és hogy az új rendszer egyeztetett és jól működik.

Eddig az volt a gyakorlat, hogy a menedékkérők kiszálltak a vonatból a harmicai-rigoncei határátkelő körzetében, a horvát oldalon, majd három kilométert gyalogoltak, hogy illegálisan a zöldhatáron keresztül lépjenek be Szlovéniába, ahonnét a szlovén lovasrendőrök kíséretében még négy órát meneteltek a brezicei és dobovai befogadóállomásokra.

Most a vonat egyenesen Dobovára viszi a bevándorlókat, ahol átszállítják őket egy szlovén vonatra, amellyel továbbutazhatnak egészen az osztrák határ melletti sentilji tranzitközpontba. A szlovén hatóságok már a vonaton elvégzik a bevándorlók regisztrációját.

89 789-en érkeztek 12 nap alatt

A szlovén rendőrség azonban kizárja annak lehetőségét, hogy a menedékkérők ilyen módon való közvetlen szállítása az ország más vasútállomásira is kiterjedjen. Szlovénia ugyanis tart attól, hogy Ausztria korlátozásokat vezet be a bevándorlókkal szemben, és nem engedi be őket a jövőben területére – írta a lap.

A szlovén rendőrség legfrissebb adatai szerint az elmúlt tizenkét napban Szlovéniában 89 789 illegális bevándorlót regisztráltak, Ausztriába pedig eddig 63 715-en távoztak.

A brezicei befogadóállomáson szerdán reggel 2800-an, a dobovai régi és új táborokban pedig 4100-an tartózkodtak. Őket regisztrálják és elszállítják az osztrák határhoz közeli tranzitközpontokba, valamint az ország más részein működő menekültszállásokra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik