Külföld

Saját kollégáikat látták meghalni – magyar ápoló a lebombázott kunduzi kórházban

24.hu
24.hu

2015. 10. 23. 21:26

Jecs Lajos interjút adott a történtekről. Bármekkora borzalmat is tapasztalt, újra vállalna hasonló küldetést.

Magyar ápoló is volt az afganisztáni Kunduzban, abban a kórházban, amely ellen légicsapást intéztek az amerikaiak. Jecs Lajos a TV2-nek adott interjút.

Már a bombázás előtt folyamatosak voltak a harcok, nappal és éjszaka is voltak légi és utcai támadások, az élet ettől függetlenül ugyanúgy folyt – emlékezett vissza. Az Orvosok Határok Nélkül nemzetközi segélyszervezet kórházának dolgozói viszont biztonságuk miatt beköltöztek a kórházba – mint azt Jecs Lajos az interjúban is elmondta, azt gondolták, hogy egy kórház a háborús körülmények közt is védett épület. A bombázás éjszakáján ráadásul szinte csak civil sérültek voltak a kórházban.

Az ápoló hajnal két óra körül ébredt egy nagy robbanásra, ami jóval hangosabb volt, mint amit addig tapasztaltak. Megpróbált kimenni az irodából, de vissza kellett mennie, mert folyamatosak voltak a becsapódások. Majd valaki szólt kintről – az ajtó előtt egy ápoló állt, akinek leszakadt a karja, tele volt sérülésekkel. Berántották az irodába, de megfelelő felszerelés nélkül nemigen tudták ellátni. A támadás viszont egy órán keresztül tartott, azután tudtak kimenni körülnézni, amikor megszűntek a becsapódások.

Az épület lángolt, elindultak túlélők után kutatni, de sok helyre a tűz miatt nem tudtak bejutni. Az érintetlenül maradt irodahelyiségbe vittek be sérülteket, meg kellett szervezni az ellátást. Egy orvost egy konyhaasztalon próbáltak megműteni sikertelenül. Volt, akit annyira sokkoltak a történtek, hogy síráson kívül képtelen volt mást csinálni és olyan is, akit hiába kértek, nem tudott segíteni, csak meredt maga elé. Az emberek saját kollégáikat, barátaikat látták meghalni, amit nem mindenki tudott feldolgozni.

Jecs azt mondta: mindezek ellenére újra vállalna hasonló küldetést, bár lehet, hogy nem a jövő héten. Szerinte akik háborús zónában laknak, azoknak ugyanúgy szükségük van az orvosi ellátásra, amit ők tudnak megadni számukra.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2015. június 27.
ByeAlex (Márta Alex) lép fel az Élj tisztán! elnevezésű drogellenes világnapi rendezvény gálakoncertjén a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon 2015. június 26-án este.
MTI Fotó: Marjai János
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.