Nagyvilág

Az osztrák külügyminiszter szerint hatékony megoldás a kerítés

Sebastian Kurz szerint Európa nyitottnak mutatkozik a menekültek előtt, közben a törököknek akar fizetni, hogy tartóztassák fel az embereket.

„Az az állítás, hogy a kerítések nem működnek, egyszerűen és mélyrehatóan hamis” – mondta az osztrák külügyminiszter az osztrák közrádióban. Sebastian Kurz példaként említette a bolgár-török, valamint a spanyolországi határszakaszokon épült kerítéseket, melyek szerinte ugyancsak működőképesek, csakúgy, mint a szerb-magyar határon lévő határzár. A kérdés így nem az, hogy hatékony-e a határzár, hanem az, hogy az egyes országok akarnak-e ilyet építeni vagy sem.

A tárcavezető azt is mondta: Európának nem kellene Törökországtól függővé tenni a menekültválság elleni küzdelmét. Szerinte álszent dolog, hogy Európa nyitottnak mutatkozik a menekültek előtt, közben pedig fizetni akar Törökországnak azért, hogy tartóztassa fel az embereket. Úgy vélte: Európának önállóan kell megvédenie az EU külső határait.

Csütörtökről péntekre virradóra Ausztriában egyébként több mint négyezren éjszakáztak segélyszervezetek által biztosított menekültszállásokon, az állami befogadóhelyek kapacitása ugyanis megtelt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik