Nagyvilág

Dőlnek a gazdag országok felajánlásai a menekülteknek

A G7-es és az öböl menti országok 1,8  milliárd dollárt, míg Japán 1,5 milliárdot ajánlott fel az ENSZ közgyűlésén, az Egyesült Államok pedig 15 ezerrel több menekültet fogad be. Szijjártó szerint Európa egyedül nem viselheti a terheket.

A legfejlettebb ipari országok és az Öböl menti arab országok 1,8 milliárd dollárt ajánlottak fel kedden a szíriai menekülteket segélyező ENSZ-ügynökségek támogatására.

Németország 100 milliót ad

A mintegy 500 milliárd forintnak megfelelő felajánlásból beérkező összegeket elsősorban a világszervezet menekültügyi főbiztosságának (UNHCR) és világélelmezési programjának (WFP) utalják majd – mondta el New York-i sajtótájékoztatóján Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter.

Steinmeier megjegyezte, hogy Németország egymaga 100 millió dollárt ajánlott fel erre a célra. Hozzátette ugyanakkor, hogy 2015-ben világszerte összesen mintegy 20 milliárd dollárt kell humanitárius akciókra fordítani.

ENSZ-közgyűlés
ENSZ-közgyűlés

“Egyetlen térsége sincs a világnak, ahol a menekültek ügye jelenleg ne lenne téma” – fogalmazott Frank-Walter Steinmeier a menekültügyi válságról tartott külügyminiszteri szintű találkozót követően, úgy fogalmazva, hogy a nemzetközi közösség ma a második világháborút követő legnagyobb menekülthullámmal szembesül, és ebben a helyzetben “a nemzetközi segélyszervezetek maguk is segítségért kiáltanak”.

Idén Németország tölti be a G7 csoport soros elnöki tisztét. A keddi New York-i találkozón a hét legfejlettebb ipari ország és az Öböl menti arab államok mellett, Ausztria, Svájc, Hollandia, Norvégia és Törökország képviseltette magát. Közös nyilatkozatukban a résztvevők hangsúlyozták azt a szándékukat, hogy együttes erővel kezelik majd a menekültválság okait.

Japán másfél milliárd dollárt fordít a menekültek támogatására és stabilizációra

Japán idén 1,5 milliárd dollárt fordít a menekültek megsegítésére, valamint a települések stabilizálására a békétlenség sújtotta területeken a Közel-Keleten és Afrikában – jelentette ki kedden New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés általános vitáján Abe Sindzó japán miniszterelnök.

Japán ebben az évben 810 millió dollár gyorssegélyt nyújt az iraki és szíriai menekülteknek, valamint a lakóhelyük elhagyására kényszerült személyeknek, és ez a háromszorosa a tavalyi összegnek.

A távol-keleti szigetország további 750 millió dollárt készít elő “a béke építésének megsegítésére” a Közel-Keleten és Afrikában, beleértve az iraki vízellátás és szennyvíz-rendszerek kiépítésének támogatását.

Szijjártó: Európa egyedül nem viselheti a terheket

Az ENSZ-közgyűlés általános vitája alkalmából New Yorkban tartózkodó Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek kedden szintén arról beszélt, hogy tárgyalópartnereit próbálta meggyőzni, hogy az Európára nehezedő menekültválság valójában “globális kérdés, és hogyha ilyen, akkor globális választ kell rá adni”.

MTI
MTI

“Szerintem most a legfontosabb az, hogy a nemzetközi közösség elfogadja: Európa nem viselheti egyedül a terheket, mert nem Európa hozta kizárólag azokat a nemzetközi politikai döntéseket, amelyek nyomán destabilizálódott egy jelentős régió, hanem mindenki, aki részt vett e döntésekben” – tette hozzá.

Obama 15 ezerrel megemelte a befogadandó menekültek számát

Az eddigi 70-ről 85 ezerre emelte fel Barack Obama amerikai elnök a 2016-os pénzügyi évben az Egyesült Államok által befogadandó menekültek számát egy kedden aláírt rendeletében.

Ennek értelmében az október 1-jén kezdődő pénzügyi évben humanitárius vagy más okokból Afrikából 25 ezer, Kelet-Ázsiából 13 ezer, Európából és Közép-Ázsiából 4 ezer, Latin-Amerikából és a karibi térségből 3 ezer, a Közel-Keletről és Dél-Ázsiából pedig 34 ezer főt fogad be Amerika. A régiókhoz nem kötött tartalékkeret további 6 ezer fő.

Az elnöki rendelet lehetővé teszi a felhasználatlan regionális keretek átcsoportosítását, valamint más kategóriába sorolt kubai, balti és eurázsiai (a volt Szovjetunió területén élő), illetve iraki, hondurasi, guatemalai és salvadori, valamint rendkívüli körülmények között az amerikai követségek által bármely országban azonosított személyek menekültté nyilvánítását.

A 2017-es pénzügyi évben az amerikai menekültkvótát a tervek szerint 100 ezerre fogják emelni. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosának (UNHCR) hivatala, a helyi amerikai követség, vagy az ezzel meghatalmazott civil szervezetek által befogadásra felterjesztett menedékkérők átvilágítása jellemzően másfél-két évig tart.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik