A német kormány keddi ülésén elfogadta és a törvényhozás elé terjesztette a menekültügyi rendszer reformjáról szóló törvényjavaslatokat.
A menekültügyi eljárásról és a menedékkérők ellátásáról szóló törvény módosítói az eljárások felgyorsítását, a menekültügyi rendszerbe védelemre nem szorulókat vonzó rossz ösztönzők kiküszöbölését, a tartományok pénzügyi terheinek enyhítését, a menekültek jobb integrációját és a menedékre nem jogosultak gyorsabb hazatelepítését szolgálják.
A kormány elkülönített 5 milliárd eurót a menekültválság 2016-ban adódó költségeinek fedezésére, és 2018-ig felfüggesztett néhány építésügyi előírást, hogy gyorsabban alakíthassanak ki újabb menekültszállásokat.
A javaslatokat a tartományokkal az előző héten kötött megállapodás alapján készítették elő, és elfogadásukra előrehozták a szerdára tervezett kormányülést. Az indítványokat gyorsított eljárással tárgyalja a törvényhozás mindkét háza (Bundestag, Bundesrat). A kormánykoalíció a tartományokat képviselő Bundesratban az ellenzék támogatására szorul. A tervek szerint az új szabályok november 1-én lépnek életbe – írja az MTI.