Külföld

A legismertebb fantomszigetek a térképészet történetében

Vincze Miklós
Vincze Miklós

Kultúrák és cool túrák. 2015. 09. 28. 20:08

Az ismeretlen földek feltérképezésére induló felfedezők sokszor téves információkkal tértek haza útjaikról, így ezeknek, valamint néhány magát erősen tartó legendának köszönhetően évszázadokon át szellemszigetek szerepeltek a térképeken. Ma bemutatjuk a legismertebbeket.

Atlantisz

Részlet Athanasius Kircher Mundus Subterraneus-ából, 1665
Fotó: Wikimedia Commons

A legismertebb fantomsziget, Atlantisz már Platónnál felbukkant az i.e. 4. században, mint a Héraklész oszlopaitól (Gibraltári-szoros) nyugatra fekvő óriási sziget, fejlett civilizációval. Semmi sem bizonyítja, hogy Platón hitt is abban, amit leírt, valószínűleg csak egy ideális, eszményi államot, egy politikai utópiát akart lejegyezni, ahol ideális emberek élnek. Ügyesen használta fel a Szolón műveiben olvasott, évszázadokkal, vagy évezredekkel korábban megszületett (a több, mint egy évezreddel korábbi egyiptomi Középbirodalomban írt tekercs, vagy épp Indiában háromezer évvel ezelőtt született Mahábhárata eposz is említi) alaplegendát egy távoli, tenger által elárasztott királyságról.

Mindezektől függetlenül nem teljesen kizárt egy mára elsüllyedt hatalmas sziget létezése, de kevéssé valószínű, hogy pusztulása egyetlen éjszaka alatt következett be. Az újkori térképeken Atlantisz már nyilvánvalóan nem jelenik meg, kutatók ezrei pedig még mindig keresik az eltűnt civilizáció nyomait.

Brasil, Írország

Az 1375-ös Katalán Atlasz egyik térképének részlete
Fotó: Wikimedia Commons

A Írországtól nyugatra fekvő állítólagos sziget az ír mondavilágból lépett át a térképekre: a ködből hétévente egyetlen nap erejéig láthatóvá váló kerek, folyóval kettéosztott Brasil Angelino Dulcert 1325-ös portolántérképén bukkan fel, sőt, a környéken folyó sorozatos sikertelen expedíciók ellenére egészen 1865-ig tartja magát.

Thule, a világ legészakibb szigete

Pomponius Mela I. században készült térképe, a világ legészakibb pontjával, Thule-val
Fotó: Wikimedia Commons

Az első, Brit-szigeteken járt görög, Pütheasz útleírásában számolt be először egy Thule nevű mitikus szigetről, ami valószínűleg a mai Shetland-szigeteket jelölte, de amint a térképészet és a földrajz tudománya az évszázadok során fejlődött, úgy került Thule is egyre északabbra a térképeken – előbb Orkney-t, majd a Feröer-szigeteket, később Izlandot, Skandináviát, Norvégiát, és végül Grönlandot jelentette.

Oleus Magnus 1539-ben kiadott Carta Marinájában Tile néven bukkant fel.
Fotó: Wikimedia Commons

A leírások szerint Thule kerülete negyvenezer stadion, földje pedig állandóan fagyott, így némi humorral az utolsóként a mitikus szigetnek vélt Grönland egyik északi tája végül hivatalosan is megkapta a Thule nevet.

A téglalap alakú Antillia és a Sátán szigete, Atlanti-óceán

Albino de Canepa 1489-es térképén az alsó téglalap Antilia, a felső pedig a Sátán szigete
Fotó: Wikimedia Commons

Az Ibériai-félsziget egyik legrégebbi legendája szerint Spanyolország muszlim megszállásának (711-788) kezdeti időszakában, 714 körül hét vizigót püspök és néhány híve nyugat felé hagyta el az országot, nemsokára viszont egy addig lakatlan szigetre érkeztek, amelynek az Antilha nevet adták. Hét várost alapítottak, melyen tovább folytatták életüket.

A sziget először Giovanni (Zuane) Pizzigano velencei térképész híres, 1424-ben készült portolántérképén (hajózási térkép, melyen a partvonalak nagyon pontosak, ellenben az útbaeső akadályokat jócskán eltorzították, felhívva a figyelmet a veszélyre) egy téglalapként bukkan fel, ennek köszönhetően a következő évtizedekben mindenki automatikusan másolta.

Ugyanez történt a szomszédos Sátán szigetével is (Satanazes), amely Pizzigano ugyanazon térképén bukkant fel, amely valószínűleg a Skraeling néven ismert őslakos grönlandiakra utal, akik egyre délebbre merészkedtek szülőföldjükről, a térképész pedig a lakhelyüket akarta megtippelni.

A szigetek egészen 1492-ig bukkantak fel a hajózási téképeken, amikor az Atlanti-óceán északi része Amerika felfedezése miatt rendszeresen hajózottá vált, és furcsa mód egy hajó előtt sem bukkant fel a jelzett helyeken egy darabka szárazföld.

Rupes Nigra (Fekete Szikla)

Gerardus Mercator 1595-ben kiadott térképének részlete
Fotó: Wikimedia Commons

A tizenhatodik és tizenhetedik század térképészei szerint az Északi-sark egy “fekete és magas hegy”, az erősen mágneses rupes nigra et altissima, ez pedig megmagyarázza, hogy miért mutat minden iránytű abba az irányba. A hegyet körülvevő óriási örvényből négy folyó indul, melyek elválasztják egymástól a négy kontinenst.

Az ötlet először a mára már elveszett Inventio Fortunata című műben bukkant fel, mely egy brit ferences szerzetes az uralkodó, III. Edward által támogatott, 1360-as években tett felfedezőútjait meséli el.

Kalifornia, mint sziget

Johannes Vinckeboons 1650 körül készült térképének részlete
Fotó: Wikimedia Commons

Első említése Garcí Rodriguez de Montalvo 1510-ben írt regényében történik, Észak-Amerika korai felfedezői pedig talán ennek hatására hitték úgy, hogy a Kaliforniai-félsziget nem kötődik a szárazföldhöz, így a következő három évtizedben nem sok ügyet vetettek a dologra.

John Senex, London, 1719
Fotó: Barry Lawrence Ruderman Antique Maps

Hernán Cortés, az Azték Birodalom bukásáért is felelős spanyol konkvisztádor 1539-ben küldte végül el egy emberét a környék felderítésére, aki bizonyította, hogy egy félszigetről van szó, de a hely egészen a tizennyolcadik századig sok térképen továbbra is önálló földdarabként bukkan fel.

A Démonok szigete, Újfundland, Kanada

Johannes Ruysch, 1508
Fotó: Wikimedia Commons

A Johannes Ruysch 1508-as térképén feltűnt, démonok és más vad lények lakta földdarabot ajánlott volt elkerülni, hiszen a korabel írások szerint a szörnyek nem féltek támadni, elmenekülni pedig lehetetlen volt előlük.

A több, mint száz évig létezőnek hitt szigetet valószínűleg maga Ruysch találta ki, vagy helyezte egy elképzelhetőbb helyre a korábban már említett Sátán szigetét.

Sandy Island (Homokos sziget), Ausztrália

Fotó: Wikimedia Commons

Az Új-Kaledónia partjainál lévő állítólagos szigetről először a felfedező James Cook számolt be 1774-ben, aki a szárazföldtől 420 kilométerre lett figyelmes az apró, alig húsz kilométer hosszú földdarabra. Két évvel később megjelent térképén a hely szerepelt is, de a következő száz évben senki nem erősítette meg ennek helyét.

1876-ban viszont egy bálnavadász hajó, a Velocity számolt be a szigetről, ez pedig elegendő volt ahhoz,hogy a következő évtizedekben több alkalommal, így az 1895-ben a brit admiralitás által kibocsátott térképen is szerepeljen.

A francia térképészek egy, a terület feletti repülést követően 1979-ben távolították csak el a térképekről, de az ezt követő több, mint három évtized sem volt elég ahhoz, hogy a változás eljusson a világ minden, a területtel foglalkozó térképészéhez: a legközelebbi ország, Ausztrália egyik kutatóhajója, a R/V Southern Surveyor 2012 októberében a közeli kőzetlemezek mozgásának vizsgálata közben meglepetten konstatálta, hogy a sziget nincs a helyén, noha az amerikaiak által kiadott World Vector Shoreline Database-ben, de még a Google Earth-ben is szerepel.

Dougherty Island, a Csendes-óceánon, félúton a Horn-fok és Új-Zéland közt

Fotó: Wikimedia Commons, az animáció a szerző munkája

Az elsőként egy angol bálnavadász hajó, a James Stewart kapitánya által 1841-ben leírt sziget létezését két másik hajó is megerősítette a következő évtizedekben: a Louise, 1860-ban, valamint a Cingalese huszonhat évvel később.

Nem ugyanarra a pontra helyezték a szigeteket, úgyhogy vagy legalább ketten tévedtek, vagy mindhárman egy leszakadó jéghegy darabját látták, de persze az is lehet, hogy a környéken nyaraló Loch Ness-i szörnyet.

A szerző Google Maps segítségével készített tényfeltáró animációja

A sziget a huszadik század eleje óta egy térképen sem jelent meg.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.