Nagyvilág

Hadjárattal akarják kipucolni a Sínai-félszigetet

Az egyiptomi hadsereg nekiment az Iszlám Államnak hűségesküt tett házi terrorszervezetének a félszigeten. 29 terroristával sikerült végezniük a közlemény szerint.

29 terroristával végzett az egyiptomi hadsereg annak a hadműveletnek az első napján, amit az Iszlám Állam egyiptomi ága ellen a Sínai-félsziget északi részén indított – áll egy keddi katonai közleményben. A rendőrséggel és kommandósokkal közösen, hétfő hajnalban indított akció célja a terrorszervezet kiirtása a Gázai övezettel szomszédos régióból, Rafah, Sejk-Zuveid és el-Arís környékén.

Egy tiszt és egy sorkatona is életét vesztette A Vértanú Joga nevű hadművelet során, velük egy útmenti robbanószerkezet végzett, ami levegőbe repítette a járművüket. A detonációban négy másik katona megsebesült. A hadsereg szóvivője, Mohamed Szamír Facebook-oldalán megjelent videó szerint megsemmisítették a terroristák táborait, továbbá megtisztították a környéket a milícia által lerakott aknáktól.

Egyiptom legveszedelmesebb terrorcsoportja, az Anszár Beit al-Makdisz tavaly novemberben esküdött hűséget az IÁ önjelölt kalifájának, Abu Bakr al-Bagdádinak, és azóta Vilájat Színáa (Sínai tartomány) néven működik. A félsziget érintett régióját a tavaly októberben végrehajtott, legalább 30 katona életét kioltó egyik merénylet miatt katonai övezetté nyilvánították, ahova azóta a független sajtót nem engedik be, és így az ottani harcokról szóló értesülések egyetlen forrása maga a hadsereg.

A Vilájat Színáa a fokozott katonai erőfeszítések és hadjáratok ellenére képes precíz, pusztító merényletsorozatok végrehajtására. A szélsőségesek legutóbb júliusban órákra hatalmukba kerítették Seik-Zuveid központját, amit a fegyveres erőknek csak a késő esti órákra sikerült visszafoglalniuk. A harcokban a hadsereg szerint 21 katona vesztette életét, a fegyveres erők pedig öt nap alatt közel 250 dzsihadistával végeztek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik