Nagyvilág

Tiencsini robbanás: titkolózik a kommunista párt, jönnek az összeesküvés-elméletek

tiencsin (Array)
tiencsin (Array)

Még mindig emelkedik a halálos áldozatok száma, százakat ápolnak kórházban, de a Kínai Kommunista Párt által irányított napilapok is megelégelték a párt hallgatását.

Írtunk már a robbanással kapcsolatos legfrissebb hírekről, két újabb holttestet emeltek ki a romok alól a robbanások helyszínén, így a halálos áldozatok száma hétfőn 114-re emelkedett, az azonosított holttestek száma 54. Egyelőre eltűntként kezelnek 70 ember. A halottak közül 39 tűzoltó és öt rendőr. Az eltűntek többsége ugyancsak tűzoltó. Továbbra is mintegy 700 ember van kórházban, 57-nek súlyos vagy válságos az állapota.

A Telegraph ugyanakkor azt írja, hogy a legvadabb összeesküvés-elméleteket erősíti a kormány titkolózása, már a pártvezérelt médiumok is erről cikkeznek. Egyre élesebb hangon kritizálják a hatóságokat, aminek a legfőbb oka az, hogy napokkal a robbanás és a mérgező gázok levegőbe jutása után még mindig nincs semmi hivatalos és megerősített információ az okokról. „Ez pedig nem vet jó fényt az állam átláthatóságára”, írják.

A robbanás ténye pedig arra utal, hogy z ország egyik legfontosabb és legforgalmasabb kikötőjében nem tartották be a biztonsági előírásokat. Az egyik újság ezzel kapcsolatosan azt írja, hogy a megengedett mennyiségnél 70-szer több nátrium-cianidot tároltak a kikötőben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik