Nagyvilág

Cseh kormányfő: “Szeretnénk magunk dönteni arról, kinek nyújtunk segítséget”

Sobotka szerint komoly jelzések érkeztek arra nézve, hogy Görögországban nem védik megfelelően az Európai Unió külső határait.

“Üdvözlöm Magyarország mai nyilatkozatát, amely árnyalta a korábbi információkat” – jelentette ki Sobotka a cseh kormány ülése utáni sajtótájékoztatón.

“Üdvözlöm, hogy Magyarország nyilatkozatát Görögországra összepontosította, ahol természetesen komoly jelzések vannak arról, hogy nem tartják be teljesen a schengeni határ működésének szabályait” – szögezte le a cseh kormányfő.
Sobotka újságíróknak megerősítette, hogy a menekültügyben a visegrádi országok az EU csúcstalálkozóján egységesen fognak fellépni, úgy ahogy azt szerdai közös nyilatkozatukban már jelezték.

“Közösen azon leszünk, hogy a kvótákat ne fogadják el” – mondta a cseh kormányfő. “Szeretnénk magunk dönteni arról, kinek nyújtunk segítséget, hány emberre fog ez vonatkozni, mikor tesszük ezt meg és milyen biztonsági ellenőrzést foganatosítunk. Szeretnénk fenntartani magunknak azt a lehetőséget, hogy a folyamatot bármikor leállíthassuk. A célunk az, hogy a helyzetet teljesen ellenőrzésünk alatt tartsuk” – szögezte le Sobotka.

Közölte: az önkéntesség elvének betartása, és a kormány felhatalmazása alapján az európai uniós csúcstalálkozón bejelenti, hogy Csehország kész ideiglenesen befogadni több száz menekültet Görögországból és Olaszországból. Tomás Prouza, az európai ügyekért felelős államtitkár szerint a konkrét számokról még tárgyalni fognak.

Hasonló nyilatkozatot tett korábban Robert Fico szlovák miniszterelnök is. “Ez szolidaritásunk megnyilvánulása, ugyanakkor alternatíva a kötelező kvóták rendszeréhez, amelyet elutasítunk” – hangsúlyozta Sobotka.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik