Nagyvilág

Merkellel ütnék Orbánt

A Soros Györgyhöz és amerikai kormánykörökhöz köthető szervezet jelentésére hivatkozva írja ezt a Magyar Nemzet.

Hívja fel a német kancellárt annak érdekében, hogy a Magyarországgal kapcsolatos amerikai politikát Washington Berlinnel is „összehangolja”, illetve támogassa az európai uniós szavazati jogunk felfüggesztését szorgalmazó erőket, ezt javasolta augusztusban a Soros Györgyhöz és amerikai kormánykörökhöz köthető HRF nevű „jogvédő” szervezet Barack Obamának – írja a Magyar Nemzet. A lap hozzáteszi, hogy a HRF napok óta nem válaszol kérdéseire, például arra, milyen alapon kívánnak beavatkozni a magyar bel- és külpolitikába.

A cikk szerint a HRF dokumentumában szerepelnek olyan javasolt lépések, hogy az amerikai elnök utasítsa a CIA igazgatóját a Jobbik állítólagos orosz kapcsolatainak feltárására, illetve az amerikai ügynökségek állítsanak össze anyagokat a magyar politikai és üzleti vezetőket érintő korrupcióról, miközben támogatják az ez ellen tiltakozó aktivistákat és a médiát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik