Nagyvilág

Emberölés a vád – a bőrfejűek tagadnak

Clement Meric (Clement Meric)
Clement Meric (Clement Meric)

Szándékos emberölés gyanújával indul eljárás a Párizsban megölt antifasiszta diák halála miatt - közölte szombaton Francois Molins párizsi főügyész.

A boncolás eredménye szerint a 19 éves Clément Méric az arcába mért ütésektől vesztette életét, nem pedig attól, hogy nekiesett egy fémoszlopnak és beverte a fejét. A szélsőbaloldali diák társaival szerda délután az utcán verekedett össze bőrfejűekkel.

A vád: szándékos emberölés

A végzetes ütéseket egy 20 éves biztonsági őr, a spanyolországi Cadix-ban született, francia állampolgárságú Esteban mérte az áldozatra. Kihallgatása után az ügyész szándékos emberölés ügyében indít eljárást ellene. A csütörtökön előállított nyolc szélsőjobboldali kötődésű személy közül az ügyészség négynek rendelte el az előzetes letartóztatását, valamint egy fiatal nő rendőrségi felügyelet alá került. Valamennyien 19 és 32 év közöttiek.

Elegük lett a franciáknak

Úgy tűnik, a franciáknak egy halálos támadás kellett ahhoz, hogy elegük legyen az erőszakból – úgy döntöttek, feloszlatják a szélsőjobboldali csoportokat.
Jean-Marc Ayrault miniszterelnök jelezte: elindította a bőrfejűek Fiatal Nacionalista Forradalmi Csoport (Jeune Nationaliste Révolutionnaire – Groupe JNR) elnevezésű szervezetének feloszlatási eljárását. A francia bőrfejűek egyik legfőbb félkatonai csoportját a Troiseme Voie (Harmadik út) nevű szélsőjobboldali politikai szervezet “rendfenntartó” erejeként tartják számon.
Serge Ayoub, a JNR vezetője – akit csütörtökön kihallgattak a rendőrök – továbbra is azt állítja, hogy a csoport tagjai nem vettek részt a támadásban.

Véletlenül találkoztak

Clément Méric és társai véletlenül találkoztak össze a bőrfejűekkel egy angol márkás ruhákból rendezett vásáron egy lakásban, a párizsi Saint Lazare pályaudvar közelében. Az ügyész tájékoztatása szerint a tanúk és a kihallgatott személyek elmondása alapján a két csoport között az utcán verekedés tört ki. Azt megelőzően az antifasiszta fiatalok kezdték verbálisan provokálni a bőrfejűeket. Clément egy barátja ugyanis azt mondta a lakásban: “Megjöttek a nácik bevásárolni” – mondta az ügyész. A nyomozás azonban azt egyelőre nem tudta megállapítani, hogy melyik csoport kezdte a verekedést. Hírmagyarázók szerint ezért elképzelhető, hogy az ügyben az antifasiszta aktivisták ellen is eljárás indul később.

Mindenki mást mondott

A gyanúsított elismerte, hogy kétszer is megütötte Clément Méricet, de állítása szerint ököllel, mert semmilyen eszköz nem volt nála. Az áldozat egyik barátja szerint viszont a társát bokszerrel ütötték meg, szemtanúk pedig egy fényes tárgyról számoltak be. A házkutatás során a gyanúsított lakásán a rendőrök két bokszert is találtak. A bőrfejű azt állítja, hogy ő csak visszaütött. Szemtanúk szerint viszont a megölt diák nem vett részt a verekedésben.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik