Nagyvilág

Az ember, aki papírtigrissé teszi országát

Oroszország egyszerűen modernizálhatatlan. A Putyin elnök irányította, csakis a lojalitáson, a rokoni kapcsolatokon alapuló pénzösszpontosító modell akadályozza fejlődését – mondta az Alapblognak adott interjú második részében az orosz kormányfő tanácsadója.

Vladiszlav Inozemcev szerint nem mond igazat, aki azt állítja, hogy Oroszországban nincs alapvető sajtószabadság, hogy egy szakember nem nyilváníthatja ki szabadon a véleményét. Ezernyi ellenzéki újság, internetes portál működik, Putyin személyét minden következmény nélkül bírálhatja megannyi tévé- és rádióállomás. Egyetlen terület tabu: Putyin pénzügyei, üzleti ügyei. A politikai hatalmat közvetlenül kézben tartók gazdasági-üzleti befolyását senki sem firtathatja komolyan. Aki ennek a témának Oroszországon belül „neki mer menni”– az nagyon visszafogottan fogalmazva – is nagyon-nagyon veszélyes területre téved.

A tekintélyes orosz professzor szerint ettől függetlenül Putyin elnök kimondottan népszerű. „Az emberek úgy néznek rá, mint aki közülük való, olyan, aki igazságot oszt, megbünteti a rosszat és megjutalmazza a jót. Senki sem tagadhatja, hogy igenis emelkedett a széles tömegek életszínvonala az utóbbi 10 évben. Az emberek elfogadják, megtapsolják Putyin beszédeit arról, hogy hazájuk ma erősebb, gazdagabb, mint korábban, hogy Oroszország hatalmas tekintélynek örvend világszerte, többek között azért, mert bátor a politikája, és szembe mer szegülni a mindig is a legnagyobb konkurensként ábrázolt Egyesült Államokkal, általában véve a nyugati világgal. Ez utóbbit úgy mutatja be Putyin, mint amely féltékeny Oroszország sikereire. És mindezt az emberek többsége elhiszi, mert hinni akarja.  Putyin mindenféle választási csalás nélkül is képes bármikor ismét megválasztatni magát.”

Medvegyev tanácsadója cáfolta, hogy a miniszterelnök Putyin bábja lenne. Szerinte a kormányfő olyan független gondolkodó, aki hatalomra jutásakor hitelesen értésre adta, hogy Oroszország modernizálására törekszik. Ez az ő igazi célja. Négy éve néhány vezető pénzügyi-gazdasági szakember részvételével létrehozott egy, a modernizálás lehetőségeit feltárni hivatott tanácsadói fórumot, amelybe beválasztotta őt is, ami azonban nem jelenti azt, hogy a szűk köréhez tartozik. Viszont Medvegyev és Putyin két különböző világot jelképez. „Medvegyev korszerűen gondolkodó csapatvezető, Putyin pedig tipikus KGB-ember”, szinte kizárólag személyes kapcsolatokban, alá- és fölérendeltségi viszonyokban, mindenekelőtt kapcsolati hálókban gondolkodik.

„Putyinnál meghatározó, hogy nem a hadseregből jött, ahol átlátható parancsok, sokszor írásos parancsok mentén működik egy fegyelmen alapuló szisztéma. Putyinnál semmilyen jelentősége sincs a papírozásnak, az aláírásnak, sőt éppen ellenkezőleg. Nála minden szóban intéződik. A döntésnek, a végrehajtásnak az alapja a megbízhatóság, a sokszorosan igazolt, próbára tett lojalitás, illetőleg a rokoni szálak. Putyin szerint a világ olyan, hogy aki őt bírálja, azt nyilván az amerikai külügyminisztérium szervezte be. Külföldi összeesküvők: kormányok, titkosszolgálatok azok, akik pénzelik az oroszországi ellenzékieket. Így gondolkodik”.

Vladiszlav Inozemcev szerint kétféle oligarcha létezik Oroszországban. „A régiek, a kilencvenes években létezett szupergazdag, befolyásos oligarchák vagy lelépni kényszerültek, vagy meghaltak, vagy becsukták őket.” Közülük csak azok maradhattak talpon, akik valamikor valamilyen nagy szívességet tettek Putyinnak: ilyen például Abramovics. A ma létező oligarchák másik, nagyobbik csoportja nem eredendően üzletember, tíz éve a nevüket se hallotta senki. Siker nem fűződik a nevükhöz, egyszerűen kinevezték őket. Ilyen például Miller, a Gazprom vezére. Ezek az emberek igazgatják – politikai, pontosabban putyini küldetésben, megbízhatósági alapon – a főként állami kézben lévő gazdasági, pénzügyi óriásokat.

Medvegyev tanácsadója szerint Oroszországra a venezuelai modell vár. A nemzetgazdaság megreformálhatatlan, egyre korszerűtlenebb, egyre kevésbé hatékony és korrupcióba merül. A legfőbb emberek rokonaiból, bizalmasaiból összetevődő menedzsment miatt az ország folyamatosan és gyorsuló ütemben szegényedik. Minél több a belső probléma, gazdasági gond, annál erősebb a nacionalista propaganda, annál inkább hihetőbbé teszik, hogy a bajokat a multik, általában az ellenséges külföldi erők okozzák. Nos, ez a modell nyer egyre inkább utat Oroszországban, biztosítva Putyin hatalmának terebélyesedését. A professzornak nincsenek illúziói, mert minden alapvető és szakmailag elismert tanulmány ugyanarra a következtetésre jut: a putyini rendszer korszerűsítésre alkalmatlan és javíthatatlanul akadályozza a gazdaság versenyképessé válását. „Márpedig Putyin marad és maradni is fog.”

Az Alapblognak adott interjú első részében a professzor arról beszélt, hogy ha a magyarok ügyesen propagálják eurókötvényért letelepedést ígérő tervüket, akkor csak Moszkvában tízezrek adják el azonnal lakásukat, és vesznek a kapott pénz feléért lakást, házat Budapesten vagy a Balatonnál. http://24.hu/belfold/2013/04/09/elaraszthatjak-hazankat-az-oroszok/

Ajánlott videó

Olvasói sztorik