Nagyvilág

Tíz éve történt a Columbia katasztrófája

kolumbia űrsikló (kolumbia űrsikló)
kolumbia űrsikló (kolumbia űrsikló)

Az amerikai űrsikló 2003. február 1-jén, helyi idő szerint reggel 9 órakor robbant fel, a Földre való visszatérés közben, fedélzetén hét emberrel.

A Columbia, az első űrsikló építését az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) 1975-ben kezdte meg. Nevét a Földet első amerikai vitorlásként megkerülő bostoni hajó, valamint az Apollo 11 parancsnoki modulja nyomán kapta. Az űrjármű már az első repülés előtt életeket követelt: az utolsó tesztek során két munkás halt meg a kiszivárgó nitrogéntől. A próbarepülés azonban sikeres volt, az 1981. április 12-én útnak induló hajó két nap alatt 36-szor kerülte meg a Földet.

A Columbia 2003. január 16-án indult utolsó, végzetes küldetésére Rick Husband parancsnoksága alatt, a legénységből – Willie McCool pilóta, Michael P. Anderson, Laurel B. Clark, David M. Brown, Kalpana Chawla és az első izraeli űrhajós, Ilan Ramon – négyen voltak újoncok. A 16 napos misszió alatt 80 kutatást végeztek el, és megjavították a Hubble-űrteleszkópot is.

A képre kattintva galéria nyílik! (Fotók: AFP)

Az űrsikló 2003. február 1-jén indult vissza, a Föld légkörébe belépése után, 8 óra 57 perckor még felvételeket készítettek róla Új-Mexikó fölött. Amikor 9 óra 00 perckor a NASA és a Columbia között megszakadt a kapcsolat, a már lángokban álló Columbia 63 ezer méteres magasságban, 20 ezer kilométeres sebességgel haladt Texas fölött.

A NASA csak este mondta ki először, amit mindenki sejtett: a legénység tagjai meghaltak. A több állam területén szétszóródó roncsok között az űrhajósok maradványait is megtalálták, és viszonylag épségben kerültek elő egyes tárgyak, így a Deep Purple-rajongó Kalpana Chawla CD-lemezei is.

A hosszas vizsgálat végül arra jutott, hogy a felszállás után 81 másodperccel a külső üzemanyagtartály szigetelésének egy levált darabja a Columbia baloldali szárnyának ütközve egy 40 centiméteres lyukat ütött a hővédő pajzson. A földi légkörbe visszatérve a lyukon keresztül forró gáz, illetve levegő áramlott az űrsikló szárnyának belsejébe és szétégette annak szerkezetét.

A szakemberek az indításkor észlelték a szigetelődarab leválását, de nem tartották súlyosnak az esetet. Az asztronauták sorsa tehát már a felszálláskor megpecsételődött, de ők erről – a híresztelésekkel ellentétben – nem tudtak, bizonyság erre az a tragédia előtt pár perccel készült videofelvétel, amelyen a landolás előkészületeiről beszéltek.


Az űrsikló legénysége – Kattintson a képre a galériához!

Az elhunytakról kisbolygókat neveztek el, a Sziklás-hegység vonulataihoz tartozó Sangre de Cristo hegyekben pedig a Columbia-csúcs őrzi emléküket. Nem egészen fél mérföldre innen tör az ég felé a másik űrsiklóbaleset emlékét őrző Challenger-csúcs.

A Columbiát tervezői száz repülésre szánták, a 2003-as katasztrófáig 27 alkalommal szállt fel, 301 űrben töltött napja alatt 125 millió mérföldet tett meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik