Nagyvilág

Az ENSZ-főtitkárral találkozott Schmitt Pál

Magyarország ENSZ biztonsági tanácsi tagságának esélyeiről ezúttal nem esett szó, de a kérdés kiemelt helyen áll Schmitt programjában.

Schmitt Pál köztársasági elnök hétfő este találkozott Ban Ki Munnal az ENSZ New York-i székházában. Az államfő az MTI-nek elmondta: az ENSZ főtitkára elismeréssel fogadta, hogy Magyarország Líbiában is kész részt venni a világszervezet égisze alatt egy, a rend helyreállítását és a demokrácia megteremtését célzó misszióban.

A megbeszélésen szó esett a közel-keleti helyzetről, azon belül a palesztin államiság elismerésének kérdéséről. Ezzel kapcsolatban Schmitt elmondta: Magyarország azt kívánja, hogy a végleges státus ügyében tárgyalásos úton olyan megállapodás jöjjön létre, amely szavatolja a térség békéjét és biztonságát.

Az államfőnek az ENSZ főtitkárával folytatott megbeszélésén Magyarország ENSZ biztonsági tanácsi tagságának esélyeiről ezúttal nem esett szó, ám a kérdés kiemelt helyen szerepel Schmitt Pálnak a világszervezet székházában állam- és kormányfőkkel folytatott tárgyalásain.

“Találkozom több olyan miniszterelnökkel és államfővel, akikkel még nem tárgyaltunk ebben az ügyben. Kérem a támogatásukat, illetve arra törekszem, hogy meggyőzzem őket arról, hogy Magyarország hasznos és hatékony tagja lehet a Biztonsági Tanácsnak (BT) – jelentette ki Schmitt Pál.

Schmitt Pál pénteken szólal majd fel az ENSZ-közgyűlés szerdán kezdődő 66. általános vitájában, amelyen számos más vezető mellett részt vesz Barack Obama amerikai elnök is. A magyar államfő ugyanazon a napon lép majd a szónoki emelvényre, amikor Mahmúd Abbász, a Palesztin Hatóság elnöke és Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök is. A várakozások szerint ekkor a tetőpontjára hághat az érintettek vitája a palesztin államiság elismerésének kérdésében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik