Nagyvilág

Robbanás az ENSZ nigériai képviseletén – több halott

Legalább hét ember meghalt és sokan megsebesültek az épületben hatalmas károkat okozó robbantásban.

Az ENSZ genfi szóvivőjének elmondása szerint bomba robbant a nigériai főváros diplomáciai negyedében található épületnél, ahol a szervezet nagyjából négyszáz munkatársa dolgozik. Szemtanúk szerint egy autóba rejtett bomba robbanhatott fel, de ezt egyelőre hivatalosan még nem erősítették meg – közölte a BBC és a CNN.

A BBC helyszínen lévő tudósítójának elmondása szerint az ENSZ épület alsó része szinte teljesen megsemmisült, és a robbanás erejétől az összes ablak kitört, és az épületen hatalmas lyuk keletkezett. A Guardian beszámolója szerint az épület egyik szárnya összeomlott.

Az áldozatok számáról egyelőre nem érkezetek hivatalos adatok. Egy helyi újságíró a CNN-nek elmondta, hogy hét holttestet látott a robbanás után, valamint sok sebesültet. Egy helyi kórházba behívták az összes szabadnapos orvost és nővért, hogy segítsenek a sebesültek ellátásában.

A támadásért egyelőre senki sem vállalta a felelőséget.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik