Nagyvilág

Norvég mészárlás, marokkói repülőbaleset, észak-koreai választások [Hírösszefoglaló – Külföld]

A Hir24 összegyűjti a nap legfontosabb külföldi híreit.

Emberiesség elleni bűntettel is megvádolhatják a 76 halálos áldozatot követelő norvégiai mészárlás gyanúsítottját. Anders Behring Breivik így harminc évet is kaphat, bár sokan kivégzését követelik Norvégiában. Apja pedig úgy nyilatkozott, hogy fiának inkább saját magát kellett volna megölnie, a sok ártatlan helyett. Részletek itt, itt és itt.

Leszállás közben hegyoldalnak csapódott egy katonai szállítógép Marokkóban. A hadsereg közlése szerint 78 ember vesztette életét a tragédiában, és a három túlélő súlyos állapotban van. Bővebben…

Észak-Koreában 99,97 százalékos részvétellel tartottak helyhatósági választásokat. A szavazók mindegyike a vetélytárs nélkül induló, hivatalos jelöltekre adta le voksát. Bővebben…

Kifogyott a papírból a brit adóhivatal, ezért több százezer embernek nem tudja idejében kiküldeni az adófizetési határidőre figyelmeztető levelét. A hivatal ugyanakkor megnyugtatta a briteket, hogy senki sem fog kimaradni az adózásból. Bővebben…

A kelet-szlovákiai Tokaj-borvidék képviselői felszólították a kormányt, hogy azonnal zárja le a Magyarországgal folyó tárgyalásokat és véglegesen jelölje ki a régió határait. Bővebben…

Ajánlott videó

Olvasói sztorik