Külföld

Öldöklés zajlik Elefántcsontparton

admin
admin

2011. 04. 02. 17:34

Komoly harcok zajlanak Elefántcsontparton, már harmadik napja. Az ENSZ missziója (ONUCI) azt közölte, hogy az ország egyik nyugati városában néhány napja megölt 330 emberrel nagyrészt a tavaly megválasztott Alassane Ouattara elnököt támogató erők végeztek - tudatta a BBC.

Az ONUCI ugyanakkor arról is beszámolt, hogy több mint száz áldozatot viszont a hatalmához választási veresége ellenére ragaszkodó volt elnök, Laurent Gbagbo zsoldosai gyilkoltak le.

A nap folyamán a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága (ICRC) Genfben azt is tudatta, hogy a szóban forgó Duekoue városában “március 29-én legalább nyolcszáz ember esett áldozatul a helyi közösségen belül kitört erőszaknak”. “Kollégáink több száz holttestet láttak heverni az utcákon. Hétfő óta több tízezer ember menekült el a térségből” – jelentette ki Genfben Dorothea Krimitsas, az ICRC szóvivője.

Duekoue március 29-i elfoglalása megnyitotta az utat Ouattara erői előtt Elefántcsontpart szinte összes olyan déli térsége felé, amelyet korábban Gbagbo erői ellenőriztek – így mindenekelőtt az ország politikai székhelye Yamoussoukro és a kakaóexport szempontjából stratégiai fontosságú San Pedro kikötőváros felé. A városban ugyanakkor féktelen fosztogatások kezdődtek.

A nyugat-afrikai országban egyes források szerint több ezren vesztették életüket, illetve sebesültek meg a vitatott kimenetelű novemberi elnökválasztást követő összecsapásokban.

Az ICRC és az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága által közölt adatok szerint azóta csak az ország legnagyobb városát, Abidjant egymillió ember hagyta el. A szomszédos országokba – Ghánába és Libériába – összesen mintegy 130 ezren menekültek a harcok elől.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Local demonstrators march with a flag with the image of Russian President Vladimir Putin and Hungarian Prime Minister Viktor Orban close to the headquarter of the governor FIDESZ party at Heroes Square as students, teachers of the Central European University and their sympathizers protest in downtown Budapest on April 9, 2017. 
Hungarian lawmakers approved legislation that could force the closure of a prestigious Budapest university founded by US billionaire investor George Soros, sparking fresh protests. The English-language Central European University (CEU), set up in 1991 after the fall of communism, has long been seen as a hostile bastion of liberalism by Prime Minister Viktor Orban's government.  / AFP PHOTO / ATTILA KISBENEDEK
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.