Nagyvilág

Túlélte a bizalmi szavazást a román kormány

Nem fogadta el a román parlament az ellenzék által benyújtott bizalmatlansági indítványt szerdán, így helyén marad az Emil Boc vezette kormány.

A kabinet kevesebb mint egy év alatt immár az ötödik bizalmi szavazást élte túl.

Az ellenzéknek 236 igen szavazatot kellett volna összegyűjtenie a kormány megbuktatásához, ám nemhogy ez nem sikerült, de még a voksolásban is csak 216 honatya vett részt. A kormánypártok törvényhozóinak többsége nem élt szavazati jogával.

A bizalmi szavazásra azt követően került sor, hogy a kormány parlamenti vita nélkül javasolta elfogadásra a módosított munkatörvénykönyvet. Ez a rendkívüli eljárás pedig lehetőséget nyújtott az ellenzéknek a bizalmatlansági indítvány benyújtására.

A bizalmi szavazás eredménye nyomán a parlament által elfogadottnak tekinthető az új törvénykönyv, amelyet a Nemzetközi Valutaalap is támogatott.

Emil Boc miniszterelnök parlamenti beszédében a törvénykönyv módosításának szükségessége mellett érvelt. Elmondta: alaptalanok azok a vádak, miszerint a módosított jogszabály hátrányos lenne a dolgozók számára. Boc szerint a munkaerőpiac rugalmasabbá tétele révén több új munkahely teremtődik, a feketemunka pedig visszaszorul, így több dolgozónak lesz társadalombiztosítása.

Az ellenzék részéről Victor Ponta és Crin Antonescu élesen ostorozta a Boc-kormányt, amely szerintük egy éve állandóan azt ismétli, hogy az ország kilábal a gazdasági válságból, de egyelőre nyoma sincs a fellendülésnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik