Nagyvilág

Japán atomerőmű, szétvert tüntetés, kereszt az óvodában [Hírösszefoglaló – Külföld]

A Hír24 összegyűjti a nap legfontosabb külföldi híreit.

Fehér füst szállt fel a pénteki földrengés során megsérült fukusimai japán erőmű négyes reaktorának épületéből, ahol hajnalban – eddig ismeretlen eredetű – tűz ütött ki. A lángokat később sikerült megfékezni, ám nem sokkal később Edano Jukio japán kormányszóvivő bejelentette, hogy emelkedni kezdett a sugárzás szintje az erőműnél. Eközben folyamatosan emelkedik a pénteki földrengés okozta cunami halálos áldozatainak száma. Bővebben…

Több száz rohamrendőr érkezett szerda reggel a bahreini főváros központi terére, hogy felszámolja a kormányellenes tüntetők sátortáborát – jelentette a helyszínről az AFP tudósítója. A beszámoló szerint a tankokkal és más katonai járművekkel érkező rendőrök könnygázzal és gumilövedékekkel támadtak a manamani Gyöngy tér demonstrálóira, felgyújtva az ott felállított sátrakat. Később kijárási tilalmat rendeltek el a bahreini hatóságok, illetve lemondott posztjáról egy miniszter. Részletek itt és itt

Tizenhárom alkalommal fizetett a szexért tavaly egy marokkói tinédzsernek Silvio Berlusconi – derült ki az olasz kormányfő ellen indított per ügyirataiból. Eközben rekordmélységbe zuhant az olasz miniszterelnök népszerűségi indexe – közölte az olasz IPR Marketing Intézet. Részletek itt és itt

Nem alkotmányba ütköző keresztet kifüggeszteni az óvodai termekben – állapította meg szerdai ítéletében az osztrák alkotmánybíróság. A testület kimondta, a feszület kifüggesztése és a vallási ünnepek rendezvényei nem jelentik azt, hogy az állam valamelyik vallást előnyben részesítené. Bővebben…

2015-ig leszámol a dohányzással Új-Zéland. A kormány nem tiltással, hanem felvilágosítással, a leszokáshoz való segítségnyújtással, magas árakkal és szigorú szabályozással igyekszik ezt elérni. Bővebben..

Ajánlott videó

Olvasói sztorik