Nagyvilág

11-en haltak meg egy felekezetközi egyiptomi villongásban

Állítólag egy keresztény férfi és egy muszlim nő közti szerelmi viszonya miatt törtek ki a zavargások.

A korábban közöltnél sokkal többen, tizenegyen haltak meg kopt keresztények és muzulmánok között kirobbant felekezetközi összecsapásban Kairóban – jelentette szerdán a MENA állami hírügynökség, amely egy magas rangú egészségügyi tisztviselőt idézett, aki szerint az erőszakos cselekményeknek száztíz sebesültje is volt. A minisztérium által ismertetett adatokban nincs utalás a halottak vagy a sebesültek felekezeti hovatartozására. Az első jelentések még arról számoltak be, hogy a történteknek egy kopt keresztény áldozata volt.

Az összetűzés kedd este tört ki, amikor külvárosi templomuk felgyújtása miatt tiltakozó kopt keresztények eltorlaszolták a fővárostól délre haladó fő autópályát, ez pedig kiváltotta a muzulmán utazók dühét.

Az egyiptomi hadsereg katonái a levegőbe leadott lövésekkel megpróbálták feloszlatni a tömeget, de nem tudták megakadályozni az összetűzést. Az egyik biztonsági tisztségviselő akkor azt mondta, a villongásban egy fiatal keresztény férfi vesztette életét, akit háton lőttek. Egyelőre nem tudni, hogy ki adta le a halálos lövést és az szándékos volt-e, de szemtanúk az összecsapás egyes résztvevőinél fegyvert láttak.

A hadsereg közleményében tudatta, hogy “sikeresen kezelte a keddi lázongásokat”.

Az egyiptomi keresztények kedden immár második napja tiltakoztak templomuk felgyújtása miatt, amelynek hátterében egy keresztény és egy muzulmán család viszálya áll. Ez utóbbit az robbantotta ki, hogy fény derült egy keresztény férfi és egy muszlim nő szerelmi viszonyára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik