Nagyvilág

Milliárdos kártérítést követel Amerikától az iraki főváros

Egymilliárd dolláros kártérítést követel az Egyesült Államoktól Bagdad, amiért az amerikai hadsereg „elcsúfította” az iraki főváros látképét.

A város önkormányzata szerdán kiadott közleményében azt állítja, hogy az amerikai haderő egy katonai támaszponttá alakította a „valaha gyönyörű várost”, és ezért követeli az amerikaiak bocsánatkérését, illetve az okozott károk költségeinek megtérítését – számolt be a Reuters hírügynökség. A nyilatkozat ugyanakkor nem tesz említést a bombázások okozta károkról.

Az amerikai hadsereg biztonsági okokból betonfalakat húzott fel Bagdad számos pontján, a több kilométer hosszú barikádrendszer miatt rendszeresen alakulnak ki hatalmas közúti torlódások a városban. A főváros vezetése szerint a betonfalak súlya alatt megrongálódott a város csatorna- és úthálózata, valamint a parkokban is károk keletkeztek.

A főváros vezetése szerint további károkat okozott az is, hogy az amerikai katonai járművek gyakran a város kertjein keresztül közlekedtek.

Az amerikai katonák 2009-ben vonultak ki az iraki városokból, 2010-ben pedig a katonai műveleteket is befejezte a hadsereg. Jelenleg még ötvenezer amerikai katona állomásozik Irakban, akik várhatóan még az év vége előtt elhagyják a közel-keleti országot.

AJÁNLOTT LNKEK:

Irak visszasírja Amerikát (Kitekintő.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik