Nagyvilág

Kettős állampolgárság: Pozsony átadta a szerződés tervezetét

A szlovák fél kedden Budapesten átadta a magyar félnek a magyar-szlovák kettős állampolgárságot szabályozó államközi szerződés tervezetét.

A dokumentumot Maros Zilinka, a szlovák belügyminisztérium államtitkára adta át Budapesten a magyar félnek a magyar-szlovák belügyi vegyes bizottság ülésén – közölte a szlovák belügyminisztérium kommunikációs osztálya kedden Pozsonyban.

A szerződés megkötéséről szóló tárgyalások megindításában nemrégiben egyezett meg Pozsonyban a két ország miniszterelnöke, Orbán Viktor és Iveta Radicová.

“A szerződés célja: szabályozni a másik ország állampolgársága felvételének feltételeit, a diplomáciai és konzuli védelemnyújtást a kettős állampolgároknak, a kettős állampolgárságot kérő, illetve a kettős állampolgárságot elnyerő személyek jegyzékének évenkénti cseréje” – jelentette ki a szlovák államtitkár.

A pozsonyi közlés szerint a magyar félnek két hete van arra, hogy kidolgozza álláspontját. Ezt követően szakértői szintű egyeztetések kezdődnének a felek között.

Orbán Viktor január 28-án járt Pozsonyban

Radicová a találkozó utáni sajtóértekezleten elmondta: a kettős állampolgárság kérdése Pozsony és Budapest között feszültséget keltett, amelyet egyezmény megkötésével lehetne feloldani.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik