Nagyvilág

Orbán az “idétlen” Gyurcsány-hibáról Egyiptomban

A magyar kormányfő újjáépítené a kapcsolatokat az arab világgal.

Egyebek mellett a gazdasági együttműködésről tárgyalt Hoszni Mubarak egyiptomi államfővel Orbán Viktor. A magyar kormányfő – a találkozó után – Gyurcsány Ferenc korábbi nyilatkozatára utalva azt mondta: Magyarország néhány éve elveszítette az arab világ jóindulatát, amikor “idétlen megjegyzésekkel a terrorizmus és az iszlám közé egyenlőségjelet tettünk”.

Azóta dolgozik a diplomácia azon, hogy Magyarország visszaszerezze a jó kapcsolatok lehetőségét a térségben – tette hozzá Orbán Viktor. A miniszterelnök szerint egyébként az arab világban a magyaroknak kifejezetten jó hírük van, ami nem mondható el a Föld mindegyik sarkáról.

Orbán Viktor úgy látja, Egyiptom kulcsszerepet játszik a térség stabilitásában és szeretné, ha ezt az EU is elismerné. Az EU soros elnökeként Magyarország, majd az őt követő Lengyelország sokat tehet az EU és az arab világ kapcsolatainak erősítésében. “Valahogy a közép-európaiak jobban megtalálják a hangot Egyiptomban az arabokkal, mint a nagy államok képviselői” – tette hozzá.

Egyiptom azt szeretné, ha Magyarország termékei közép-európai elosztó központjaként működne – mondta Orbán Viktor. A kormányfő Egyiptomban két üzemet avat fel, egy orvosi műszert gyártót és egy acélgyárat. “Mi, magyarok itt acélt fogunk előállítani. Remélem, egyszer majd otthon is megújul a magyar acélgyártás, nem csak itt, Egyiptomban” – tette hozzá a kormányfő.

Orbán Viktor megerősítette, hogy az Arab Liga főtitkárával, Amr Múszával tegnap tárgyalt a tunéziai helyzetről. Arról a kormányfő azt mondta, annak van szociális tartalma is, “amin nekünk, magyaroknak is érdemes hosszabb távon elgondolkodni”, mert az élelmiszerárak robbanásszerű növekedése volt az egyik kiváltó oka a megmozdulásoknak – hangsúlyozta Orbán Viktor.

AJÁNLOTT LINK:

Gyurcsány ismeri a klubot, ahol Orbán már nem tag (hír24)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik